Úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy a kétharmad már úgy csűrte-csavarta saját előnyére a választási rendszer minden aspektusát, hogy teljes összefogás nélkül a demokratikus, balliberális oldal nem győzhet. Pedig a despota egyeduralmat bebetonozó kétharmados törvények eltörlését leghatásosabban és legelegánsabban kétharmados többséggel érhetjük el, ami a Fidesz önkiszolgáló választási rendszerében nem sokkal nehezebben megvalósítható, mint az egyszerű többség.

Lehetnek, akik alaposan áttanulmányozták a megszavazott – vagy a még csak beharangozott – törvényeket, és meggyőzték magukat, hogy szerezhetnek egyszerű többséget, de láthatólag figyelmen kívül hagyják, hogy sokkal szélesebb körű támogatottság nélkül a bebetonozott pozíciókkal szemben nem fognak tudni kormányozni. Ugyanakkor nincs olyan párt a palettán, amelyik ép ésszel számíthat arra, hogy még egyszer ad a nép egyetlen párt kezébe ilyen nagy hatalmat. És nyilván azt sem vették számításba, hogy a mostani kétharmad úgy és akkor változtathatja meg a választási törvényt és rendelkezéseket, ahogy és amikor akarja, akár a választás napjáig.

Kétségtelenül létezhet olyan párt, amelyik annyira megerősödik, felfújja magát, hogy a kampányban a többi demokrata párt legfeljebb az árnyékában húzódhat meg. De tudjuk jól, hogy a Fidesz emberei kellő időben mindig bevetettek egy-egy hatásos Tocsik-, UD Zrt.- vagy Sukoró-rágalomhadjáratot. Így volt ez mindig, 2002 kivételével, amikor azt hitték, hogy becsületesen is nyerhetnek. Mindig meg tudták torpedózni azt a pártot, amelyik az útjukban állt.

A Fidesz már lerakta a taposóaknákat, amikor az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumába belefoglalta, hogy az MSZP az MSZMP jogutódjaként „osztozik mindazon felelősségben, mellyel az állampárt terhelhető”. Ezzel megnyitották az utat az „igazság érvényesítésére”. Az időzített bombákat is elhelyezték már: Biszku Béla ügyét például valószínűleg elhúzhatják 2014 tavaszáig – és ő csak a jéghegy csúcsa. Behívnak majd tanúnak nála sokkal fiatalabbakat ebben vagy más ügyekben, és lesznek, akik vallanak náluk is fiatalabbakra. A jogutód mivolt fikciója éppen arra jó, hogy az egész pártot a vádlottak padjára ültessék, s a legaljasabb törvénytelen vagy gyorsan törvényesített módszert is be fogják vetni diszkreditálására (vagy lebénítására?, feloszlatására?).

Jogerősen senkit sem kell elítélni, így helytálló bizonyítékokra sem lesz szükség a kilövendő célpont ellen, beleértve azokat is, akiket koruknál fogva érintetlennek tarthatnánk. A jogutód fogalmába beletartozik ugyanis, hogy az apák bűne a „fiukra” száll.

A kollektív bűnösség, ha nincs is kimondva, benne foglaltatik a jogutódlás fogalmában. Tehát a fiatalítás nem segít, és csak két menedékük lesz a jogutód szűzeknek: vagy lefekszenek a Fidesznek, vagy összefognak egy akkora demokratikus táborral, amelyből nem érdemes kilőni őket, mert az csak erősíti, szorosabb összefogásra készteti a nagy és szolidáris tábort.

A demokratikus pártok leginkább attól tartanak, hogy az összefogásban elvész az identitásuk. Ez talán igaz, ha két párt fog össze, de minél szélesebb körű a tábor, annál kevésbé áll fenn ennek a veszélye, hiszen abban mindazok szabadon élhetik a maguk életét, akik elfogadják a társas lét, a demokrácia általános szabályait.

És hogyan nyerhetik vissza a mostani (kis) pártok a függetlenségüket, miután elküldtük a Fidesz egyéjszakás törvényhozóit és despota vezérét? Éppen erről szól a fordított kétfordulós választás. Eddig úgy volt, hogy az első fordulóban minden párt indulhatott, amelyik összegyűjtötte a kopogtatócédulát, míg a másodikban csak egy pár túlélőre lehetett szavazni. A mostani helyzetben viszont az első fordulóban kell a demokratikus pártokat egy táborban egyesíteni, hogy egy listán indulva senki se bukjon el a bejutási küszöbön, s a második fordulóban lehet majd a kis pártoknak is megméretniük magukat. Az igazi különbség az eddigi kétfordulós választások és az itt leírt között ugyanis nem a fordított sorrend, hanem az, hogy a „második fordulót” majd csak a Fidesz-kormány leváltása után tarthatjuk meg, s nem két héttel, hanem két vagy esetleg négy évvel később. Legalább két évre lesz szükség ugyanis a demokrácia intézményeinek olyan fokú helyreállításához, hogy olyan szabad választásokat lehessen tartani, amelyekben minden párt, a legkisebb is egyenlő eséllyel méretheti meg magát.

Nem tudhatjuk, mikor lesz az első forduló, hiszen a kétharmad akkorra írathatja ki emberével a Sándor-palotában, amikorra akarja. Ahhoz tehát, hogy a demokratikus oldal mégis győzni tudjon, minden magát odatartozónak gondoló párt, mozgalom, szervezet és asztaltársaság mielőbbi teljes, jól kidolgozott és összecsiszolódott összefogására lesz szükség, hogy akár napokon belül is alkalmazkodhassanak bármilyen új szabályhoz.

Persze tiltakozhatnánk, hiszen ellentétes a demokrácia alapfogalmaival, hogy egy kormány a saját ciklusában léptessen életbe ilyen, a saját érdekeit szolgáló drasztikus választási szabályozást. A jelenlegi hatalom ismeretében azonban tudjuk, hogy a tiltakozásnak semmi foganatja nem lenne, hacsak a demokratikus oldal nem hajlandó olyan pusztító és véres tüntetéseket rendezni a jogfosztottsága ellen, mint az elmúlt két ciklus neonáci támogatást élvező ellenzéke. Szélsőségesek beszervezését aligha várhatjuk a demokratikus ellenzéktől, sőt mindent meg kell tennünk, hogy a mostani kormány ne gerjeszthesse tettre a népharagot, mert az ebből fakadó pusztítás és további anyagi visszaesés még nehezebbé tenné számunkra az ország talpra állítását a választások után.

A népharag első számú gerjesztője a reménytelenség. A reménytelenség a fő oka a politikai apátiának is: annak, hogy a lakosság több mint fele nem menne el szavazni, ha most lennének a választások. Tehát nem a már sokkal kisebb táborral rendelkező Fideszt kell legyőznünk, hanem az apátiát. Reményt pedig csak úgy nyújthatunk, ha előállunk olyan megoldásokkal, mint például ez a fordított kétfordulós koncepció, amellyel kiiktathatjuk a választási rendszer mostani korrumpálását, és esélyt adunk egy meggyőző, széles körű összefogás győzelmének.

Október 23-án láttuk, mekkora az igény az összefogásra a demokrácia helyreállításában. A Haza és Haladás, a Milla és a Szolidaritás meghirdetett hármas összefogása és nyitottsága minden demokratikus párt és szervezet előtt, nagy lépés ebben az irányban. Az összefogás kibővülésében segíthet, ha a következő választást olyan első fordulónak tekintjük, amelyben a közjó érdekében ideiglenesen háttérbe szorulhatnak a demokratikus pártok egyéni érdekei, anélkül hogy fel kellene adniuk akár csak egyetlen mandátumukat is.

A szerző közíró

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.