Ha készülnének nálunk is olyan villámfelmérések, mint mostanában Amerikában az Obama–Romney-vitákról, valószínűleg az derülne ki, hogy 1. a békemenet tüntetésén voltak többen, 2. ennek ellenére Bajnai Gordon beszéde kapta a nagyobb közfigyelmet, s tetszési indexe „verte” a miniszterelnökét.

Mivel ilyen adatok nincsenek, maradjunk abban, hogy Bajnai azt tette és mondta, amit ebben a helyzetben kellett, Orbán pedig biztonsági kűrt futott: sorolta az eredményeket, amelyek némelyike csak az ő szemében az, de óvatosabban ecsetelte az ellenünk szövetkezett ármány és a szabadságharc lényegét: mit fogadunk el s mit nem Brüsszeltől, Washingtontól. A tisztelet megkövetelésénél ugyan elakadtam, mert úgy emlékeztem, sokszor fajult sértésig, kioktatásig egy-egy kormánypárti szónoklat, a túlfélről viszont szárazon megfogalmazott kifogások érkeztek, kezdődő eljárásokkal tetézve, nagy-nagy tisztelettel. A lényeg: a kormányfő tegnap nem akarta túlzottan tüzelni hallgatóságát, híveinek is elég volt a séta, a napfény és az együttlét kedvencükkel.

Bajnai Gordon színre lépésének azonban tétje volt: képes-e megszólítani tízezreket? A mondandó és a két civil szervezettel karöltve meghirdetett Együtt 2014 mozgalom (a tegnap indított Facebook-oldalukon kora délután 12 927 like) meghirdetése párosult egy szónoki sikerrel. Azzal, hogy Bajnai némileg „kezdő” retorikájával, meg-megremegő hangon is hitelesen állította, hogy visszatérése az áldatlan állapotok miatt kötelességévé vált. Azzal, hogy az LMP által emlegetett, de nélküle született harmadik pólus mintegy hangszerelné, gesztorálná az összefogást, kikerülheti a karakterükre kínosan ügyelő pártok egymásnak állított csapdáit, célkitűzéseivel pedig olyan szélesre nyitja kapuit, amennyire csak lehet: haza, haladás, szolidaritás, Európa – korszakváltás olyan értelemben is, hogy nem a jobb- és baloldal mentén húz határokat. Az elégedetlenekre, a csalódottakra és a bizonytalanokra számít, s nem akar olyan tézisekbe bonyolódni, amelyek nem gyűjtenek, hanem megosztanak. Hisz abban, hogy a konkrét programok e közös alapon – a politikai közép fundamentumán – létrejöhetnek. Biztosan van erre vágy, igény. A kérdés az, hogy a két és fél éve tartó orbáni rohamot az új formáció ernyője alá húzódó ellenszegülők képesek-e föltartóztatni, és ki tudják-e kényszeríteni az ambíciókon, nézeteken, részérdekeken felülemelkedő, ugyanakkor tartalmilag egységes, hiteles és realitásokra épülő „nagy kiegyezést”. Mert a politikai közepet sokan megcélozták már. Emlékezhetünk a Köztársaság Párttól a Centrumig jeles kezdeményezésekre, Dávid Ibolya MDF-jére, de Medgyessy Péter árokbetemető akcióira is. Mert nem igaz, hogy 2002 meglepő választási eredménye kizárólag a felelőtlen ígéretdömpingnek volt betudható. A nyugalom, a kiszámíthatóság, a szakértelem kisugárzásának is, amelyet az MSZP listavezetője a kampányban mutatott.

Orbán Viktor ezt a tanulságot hamar lerázta magáról, a társadalom mai stressze pedig összehasonlíthatatlanul nagyobb, összetettebb és elviselhetetlenebb az akkorinál. A repedések szakadásokká váltak, a világ „újrafelfedezése” két egymástól teljesen különböző kódexet ír. Fölrázható-e a szegénységbe ragadt, bizonytalan, mindenben csalódott és sok tekintetben tájékozatlan tömeg? Lehet-e egyszerre fölrázni, kijózanítani és összebékíteni? Az MSZP javasolta Kossuth-címer kitűzése most nem jó ötlet. Éppen hogy címerek, címkék, jelképek nélkül kéne célhoz érni.