Senki sem kényszerítette arra, hogy egy tartalmi átalakítás (NAT, kerettantervek) idejére egy erőltetett ütemű szervezeti átalakítást (államosítás) is végrehajtson. Most nem is arról van szó, hogy akár a tartalmi, akár a szervezeti átalakítás jó irányba mutat-e (szerintünk nem, de ezt valaki láthatja másképp), hanem arról, hogy olyan hatalmas rendszert, mint a közoktatás, amely több millió gyereket, szülőt és százhúszezer tanárt érint közvetlenül, szabad-e minden pontján egyszerre megváltoztatni, főleg ennyire kapkodva.

A gyorsaság nem mindig erény. A kormány az elfogadott törvények számával kérkedik, az ellenzéki bírálatokat pedig azzal utasítja vissza, hogy sajnálja, ha nem bírják követni az általa diktált tempót. Mintha egy pék azzal büszkélkedne, hogy a kenyere 10 perc alatt készült el. És finom? Ja, nem. Tíz perc alatt a tészta nem kel meg. Tanév közben kerül több ezer iskola más fenntartóhoz, és a kerettantervek véleményezésére két hetet kapnak az iskolák.

Ezért kapkodja a fejét kétségbeesetten mindenki abban az ágazatban, amelynek a kampányban kiszámíthatóságot, nyugalmat és több pénzt ígértek. Ami a több pénzt illeti: eldőlt, hogy ebből még annyi sem lesz, mint kiszámíthatóságból és nyugalomból. A még pár hete is ígért életpályamodellt egyelőre elsodorta a valóság. Az a valóság, amelyet nem az EU követelései állítottak elő, hanem az egykulcsos adó okozta hiány és a befektetőellenes politika miatti recesszió.

A béremelés elmaradása nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem nő a pedagógusok bére. Hanem azt, hogy a többi kormányzati intézkedés (óraszámemelés, felpörgetett infláció) hatására többet dolgoznak majd a pedagógusok, egyre kevesebbet érő jövedelemért. Erre mondta azt a kormányszóvivő, hogy a pedagógusok legyenek oly kedvesek, ne most akarjanak konyakozni. Gloviczki Zoltán helyettes államtitkár viszont benyújtotta lemondását, ami azt mutatja, hogy másként ítéli meg a luxus fogalmát.

Általában is megfigyelhető, hogy a döntéshozóknak két típusa van. Az egyik csoport azokból áll, akik vagy nem dolgoztak a pártapparátuson és a parlamenten kívül sehol, vagy ha igen, rég elfelejtették. Ők ritkán mondanak le azért, mert az általuk képviselt szakma számára hiteltelenné válnak. A másik csoportba tartozók átmenetinek tartják a minisztériumi pozíciót, és fontosnak tartják, hogy volt kollégáik visszafogadják őket.

Gloviczki lemondásával azt üzente az éppen sztrájkbizottságot alakító tanártársainak: sajnálom, hogy a beígért béremelés elmarad, tudom, hogy nem konyakra ment volna. Azért valószínűleg nem lesz könnyű neki a visszatérés. Nem fogja jól érezni magát abban a világban, amelyet felépített.

Giró-Szász András kormányszóvivő