Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere egy vitaesten elárulta, miért is tartja fontosnak az előzetes regisztráció intézményét. Nem azt mondta, hogy csak, mert mi most éppen így akarjuk, mert jelenleg úgy számolunk, hogy a Fidesznek így több esélye lesz nyerni a választásokon. Ez legalább tisztességes válasz lett volna egy tisztességtelen gondolat védelmében, de nem, Kósa Lajos nem ezt mondta.

Inkább azzal érvelt, hogy becslései szerint körülbelül egymillió tanulatlan magyar él ebben az országban, akiket úgymond gulyással is meg lehet venni a voksolás előtti pillanatokban, úgyhogy álláspontja szerint jobb, ha ők nem szavaznak, mert aztán még a végén. Esetleg. Talán. Láttunk már ilyet, ugyebár. Kósa Lajos és társai, írjuk csak le a nevüket, Orbán Viktor, Navracsics Tibor, Lázár János, Kövér László és e sort hosszasan folytathatnánk, úgy vélik, hogy ennek az egymillió embernek nincs helye a szavazóurnáknál. Ők ne döntsenek.

Ők ne alakítsák ki a véleményüket a dolgokról, ők ne szóljanak bele abba, hogy ki kerüljön kormányra, és ők ne szólhassanak bele, ki dönt majd róluk, az életkörülményeikről, az esélyeikről. Ők, ez a Kósa által egymillióra becsült tömeg, itt élnek, Magyarországon. Magyar állampolgárok. Azt élik, azt szenvedik, amit ez a kormány teremt nekik. De ők már nem érdekesek. Ugyanakkor Kósa és a többiek mindent megtesznek azért, hogy mindazon magyarok, akik nem Magyarországon élnek, beleszólhassanak abba, hogy ki kerüljön itt kormányra, és ki döntsön többek közt annak az egymillió embernek az életéről, akik itt élnek.

Ők szavazhatnak, mert magyarok, ez az itteni egymillió magyar pedig ne szavazhasson, mert a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint tudatlanok. Most itt tartunk. Meg ott, hogy a kormány bevezeti a segélyplafont, amivel becslései szerint nyolc-tízmilliárd forintot lehet megspórolni az IMF-re hivatkozva, de valójában a megszorítócsomagnak ez az egyetlen olyan eleme, amelynek politikai tartalma van: bizonyság arra, hogy a kormány megzabolázza azt a léhűtő bandát, amelyet egymillió reménybeli nem szavazóként könyvel el.

Magyarul: tovább akar facsarni ezeken az embereken azzal, hogy nehogy már több segélyt kapjanak, mint a minimális munkabér. Ugyanakkor az esetleges munkabérüket – ez a közmunka-járandóság – a megélhetés legszélsőségesebb határáig csökkentik. Százezres tömeget dolgoztatnak – éhbérért, heti fizetésért, amit nem is mindig kapnak meg –, megalázó, emberhez méltatlan körülmények között, de mindazoknak, akiknek nem tudnak munkát adni, ennél is kevesebből kell kihúzniuk. Ember nem tudja ma megmondani, miből és hogyan élnek meg. Ugyanakkor a Kósa Lajos által tudatlannak minősítettek, vagyis a szerencsétlenek közt egyre gyakoribb a diplomás munkaerő, akinek már se munkája, se ereje, lassan semmije nem marad, csak a tudása.

Az meg már csak arra elég, hogy Kósa Lajos szerencsés sorstársa, Lázár János farkasmosollyal emlegethesse, hogy mennyit is ér az ilyen ember. Az etyeki pálinkától pityókás fehérvári huszárok a forradalom után beköszöntek, jó reggelt kívántak: átalakították a közoktatás rendszerét. Ha valaki ennek az egymillió embernek (ó, szegény, szegény Kósa Lajos, ki beszél itt már egymillióról!) a családjába születik, akkor csak arra jut esélye, hogy 16 éves koráig bukdácsoljon, még ha csillogó eszű volna is, mert nem kap kellő tudást, és nem azért, mintha a szülei gazemberek lennének, akik azt akarják, hogy a gyerekük is nyomortanyán élje majd le az életét, hanem azért, mert a rendszer veti ki őket.

Tizenhat éves korukban szélnek eresztik őket, mehetnek haza vagy ahová akarnak, munkahelyük nem lesz, kapnak közmunkát, de harminc napot nem tudnak majd igazolni, ezért kiesnek az ellátásból, hazamennek, lopnak, rabolnak, csencselnek, élnek, ahogy tudnak, gyereket csinálnak, uzsoráshoz mennek, aki majd elviszi a lányukat kurvának, messzi földre, ezek meg maradnak, és lehet majd csicskáztatni őket, jöhetnek az újgazdagok, a földesurak, a helyesírással küszködő BM-államtitkárok, helyi kiskirályok, az ilyen-olyan Tállai Andrások, haj, az a pálinka, így mulat egy magyar úr, nótázik is hozzá, jönnek a fehérvári huszárok, vadbarmoznak majd maguk körül mindenkit.

Ez a nagy tudású Kósa Lajos által egymillióra becsült „tudatlan” azon emberek sokasága és egyre gyarapodó tömege, amely rendszeridegenné vált. Tőlük akarják elvenni annak esélyét, hogy a haza a magukénak ismerje el őket. Őket akarják, Kósa Lajos és cinkosai a bűnben, kivetni a nemzettestből abban a hiszemben, hogy nincs, aki szóljon értük, mert mindenkinek jó ez így. Hát nem jó. Most, október 23-án, nagyon sok minden megindulni látszik. Megmutatja magát az összes ellenzéki párt, és a civil erőket tömöríteni igyekvő Bajnai Gordon is nyilvánvalóvá teszi: szerepet vállal abban, hogy a demokratikus pártokkal közös tömbbé álljon össze valamennyi, a Fidesz ellen föllépő erő.

Kedden a Milla tüntetésén baloldaliak és valódi jobboldaliak közösen lépnek föl mindazzal szemben, amit ma Orbán-kormányzásnak hívunk. Beszélnek majd az alkotmányról, a szabadságjogokról, beszélnek a korrupcióról, talán arról is, hogy a félelmet le kell gyűrni. Ugyanakkor elindul majd egy másik menet is, amely nevében a békét hirdetné ugyan, de telis-tele lesz harci jelszavakkal, olyanokkal, hogy nem leszünk gyarmat, nem engedünk ’48-ból, el a kezekkel Magyarországtól. Mindenki föllép majd valaki vagy valami ellen.

Abból a Kósa Lajos által egymilliósra becsült tömegből és a hozzájuk tartozó legalább egymillió gyerekből senki nem lesz ott egyetlen rendezvényen sem. Értük kell szót emelni. Így hát ha van értelme az október 23-i ünnepségnek, adjanak ők valódi értelmet: mindazok, akik az MSZP, a DK, az LMP rendezvényeire mennek, minden MSZP-s, DK-s, LMP-s, jobb- és balodali vagy semmilyen oldali, aki a Milla tüntetésére megy, mindazok, akiknek már nagyon elegük van ebből a rendszerből, mindenki, aki úgy érzi, hogy van értelme a haza szónak, menjen, menjen, és súgja, mondja vagy ordítsa, hogy nem engedjük ezt a gyalázatot, Kósa Lajos, Orbán Viktor, Kövér László és a többiek: el a kezekkel!