Helybéli vélemény

Egyetértek a szerkesztőségi vezércikkel, amely az Ötödik hasáb rovatban jelent meg Utcafront címmel az október 18-i számban. Bevallom, tartottam attól, hogy 2006 őszéhez hasonló atrocitásokra kerül sor Miskolcon, ezért a Boon.hu-n figyelemmel követtem a percről percre tudósítást.

Megkönnyebbültem, amikor a demonstrációk befejeződtek. Nem tartom valószínűnek, hogy városunk polgármesterének a reagálása olyan publicitást kap, mint maga a demonstráció, ezért felidézem olvasótársaim számára. Kriza Ákos polgármester úr a tüntetéseket okafogyott politikai handabandázásnak minősítette. Hozzátette: városunkban rend van, rend lesz és marad is. Arra is utalt, hogy más városokból is jöttek tiltakozók, és ezzel nyilvánvalóan a DK és a Jobbik aktivistáira utalt. Mondhatnám, egyet lehet érteni a polgármester úrral, ha. Ha nem szerveztek volna a kormányzó politikai pártok korábban olyan békemenetet, amit most a demokratikus önszerveződéses alapon kialakuló demonstrációk ellensúlyaként újra szerveznek a „lelkes” hívek nemzeti ünnepünkre Budapesten. Aminek fénypontja Orbán Viktor miniszterelnök úr prognosztizálhatóan dagályos beszéde lesz. És amire toborozzák a résztvevőket, a hírek szerint még Lengyelországból is. Ha konzekvensen gondolkodunk, akkor Kriza úr minősítése szerint egy „okafogyott, csupán politikai handabandázásra” készül a két kormányzó párt a békemenettel. A különbség csak a rendelkezésre álló szervezési költségek tekintetében van. Ami azért is elkeserítő, mivel ebben az országban semmire sincs pénz, csak a kormány „ügyességét” prezentáló kommunikációra akad mindig pár milliárd.

Mindenesetre az, hogy városunkban a demonstrációk „balhé” nélkül zajlottak, öröm számomra, és arról tanúskodik, hogy a demonstrációknak nem kell feltétlenül a gyűlölettől elvakult dúlásba csúcsosodni, ami lényegében azt jelenti, hogy a jelenlegi kormány ténykedése miatt fékezett habzású demokráciánk lassan azért érik.

Tősér István Miskolc

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.