A kád egyik oldala a hanyatlást jelképezte, majd a kád fenekére emlékeztető tartós ellaposodás, gazdasági pangás időszaka bontakozott ki, amelyben a lefolyón továbbra is sok minden lecsoroghat. Van ugyan szűrő, de ezen a nagyobbak maradnak fenn. A kád sajnos nagyon hosszú, még nem látszik a vége. A világ államai a gazdasági zavarok ötödik évébe léptek, ha a kezdetet 2007-től számítjuk. A politikai és társadalmi következmények egyre szélesebbek. Ezért is szerepelnek döntő súllyal 2012 őszén az Egyesült Államok, Kína, majd Németország és más államok politikai jövőjét formáló választásokon, illetve más fontos eseményekben is.

Összetett a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem tudtak még az államok kimászni a globális fürdőkádból. Részben igaz, hogy a válság csak részben végezte el a piaci rendszer keretei között feladatait, amelyeket számos közgazdász „alkotó rombolásnak” nevezett, vagyis az élet- és versenyképtelen tőkék, termelőkapacitások és vállalatok likvidálását és a fejlődés új ösztönzőinek megindítását. A nemzetközileg is összehangolt és több vonatkozásban sikeres pénzügyi (fiskális és monetáris) beavatkozás nélkül a világgazdaság összeomlása aligha lett volna elkerülhető. Igaz, hogy a kádból néhány óriásvállalat, sok tízezer kis- és középvállalat, s mintegy 15 ezer milliárdnyi vagyon, valamint sok millió munkahely eltűnt. Elkerülte azonban a világ a bankrendszer összeomlását, és az 1929–33-as válsághoz hasonló méretű munkanélküliséget. Az „alkotás” azonban nem bizonyult elegendőnek. Idő előtt leállt az összehangolt ösztönzés, és az a csekély felkapaszkodás kevésnek bizonyult, amely egyes államokban és ágazatokban megkezdődött. A szükséges és a G20-ak által ígért nemzetközi fellépés nem bontakozott ki kellő mértékben. A különböző érdekek és célok által vezényelt állami gazdaságpolitikai lépések többsége kudarcot vallott. Azok a várakozások sem realizálódtak, hogy Kína és néhány más ország, amelyeket a válság kevésbé érintett, betöltik majd a világgazdasági motor szerepét.

2012 őszén a világ államainak túlnyomó többségét tartják a „kádban”, vagyis egy sajátos pangási vagy depressziós szakaszban a világgazdaság olyan jelentős „tehetetlenségi nyomatékai” is, mint a pénzügyek globális egyensúlyi zavarai, az óriásira duzzadt világadósság, valamint a továbbra is jelentős szegénység, a foglalkoztatottsági válság és a magas munkanélküliség. Ezek hatását a növekedés olyan keresleti tényezőire, mint a beruházások, a lakossági fogyasztás és az export, több irányban befolyásolja az érintett államok gazdaságpolitikája is.

A nemzetközi pénzügyi rendszer és a tőkepiacok bizonytalan és ingatag helyzete már jóval a válság előtt súlyos zavarokat okozott. Sajátos „akkumulációs válság” alakult ki a magas hasznot ígérő befektetési lehetőségek szűkössége miatt. Ezért is fordultak a befektetők nagy tömegei a reálgazdaságból és a pénzintézetekből a spekulációs műveletek felé. A válság nyomán a hatalmas tartalékokat felhalmozott tőkepiaci szereplők bizalmát és befektetési kedvét nem növelik kellő mértékben az esetleges ösztönzők, s természetesen visszafogják a megszorítási politikák. A tőzsdék szereplői között, különösen az ún. intézményi befektetők, a nyugdíjalapok, az egészség- és életbiztosító társaságok jövedelmeik növelése érdekében igyekeznek megszabadulni a gyenge papíroktól, s ezzel tovább gyengítik azokat, ugyanakkor kevés a ténylegesen magas hozamú értékpapír, amellyel tőkeállományuk jövedelmezőségét jelentősen növelni tudnák.

A globális trendek kevés alapot adnak „kincstári” optimizmusra.

2000–2011 között a globálisan összesített adósságállomány a világtermék 216%-áról 266%-ára nőtt. Ezen belül az intézményi és értékpapírosított állomány csökkent. A vállalatok és a bankok adósságállománya növekedett jelentősen, illetve a globálisan összesített államadóság az Economist „adósságórája” szerint 18 ezer milliárd dollárról közel 49 ezer milliárd dollárra emelkedett. A nemzetközi tőkeáramlások 76%-a ebben az időszakban a hitelállományt, vagyis a nemzetközi eladósodást növelte.

A közelmúltban fontos információkkal gazdagították az ismereteket az amerikai Nemzeti Közgazdasági Kutatások Hivatalának elemzői: 22 fejlett és négy közepesen fejlett ország több mint 150 éves tapasztalatai alapján elemzéseik szerint, ha egy ország adósságállománya a bruttó nemzeti termék 90%-át több mint 5 évig meghaladja, ez a növekedési rátát 1,2%-kal csökkenti, főként az adók növekedése, az állami beruházások korlátozott lehetőségei, a lakossági fogyasztás visszafogása és az adósságszolgálat magas kamatai miatt. A növekedést visszafogó hatások 60-70% alatt jelentéktelenek, e felett egyre jelentősebbek. Kimutatták, hogy az átlag mögötti eltérések nagymértékben függnek attól, hogy mekkora az állam, a lakosság, a vállalatok és az intézmények tartozásainak aránya, hogy mire fordították a felvett hiteleket, és a tőkepiacok mennyire hajlandók a hitelezésre. Különösen drámai helyzet alakulhat ki akkor, ha a külső hitelezők aránya túl magas, mert a kormány nem tudja ezeket arra kényszeríteni, hogy „lenyeljék” a veszteségeket.

A világgazdasági fellendülés kibontakozásának társadalmi problémái között a foglalkoztatási gondok sokkal összetettebbek és kezelésük is sokkal nehezebb, mint a világadósságé. Már 1995-ben, a koppenhágai globális szociálpolitikai csúcskonferencián megfogalmazták az ENSZ szakértői és dokumentumai, hogy a világgazdaságban demográfiai, politikai, gazdaságfejlődési, technikai és institucionális okokból hosszan tartó és rendkívül nehezen kezelhető foglalkoztatottsági válság kezdődött. A Nagy Válság nyomán az államok lehetőségei és a vállalatok képességei a foglalkoztatottság fenntartására és új munkahelyek létrehozására tovább romlottak. 2012 őszén a világ 3,3 milliárdos munkaerejének egyharmada vagy munkanélküli, vagy szegény. A mintegy 205 millió munkanélküli között több mint 75 millió a fiatal. A következő évtizedben a munkaképes korúak számának figyelembevételével 400 millió új munkahelyre lenne szükség. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet foglalkoztatottsági paktumában az államok, köztük Magyarország is kötelezettséget vállaltak a meglévő munkahelyek védelmére és foglalkoztatásbarát gazdaságpolitika folytatására. A rugalmas munkaerő-piaci politikán a paktum nem az elbocsátások könnyítését érti, hanem olyan állami intézkedéseket tart szükségesnek, amelyek a lehetőségeket bővítik.

Vajon a XXI. század második évtizede „az elveszett évtized” jelzővel vonul-e be a gazdaságtörténetbe? Úgy tűnik, hogy döntő lesz a képesség és készség a politikai váltásra, növekedésbarát és fenntartható gazdaságpolitika és az ezt támogató globális együttműködés kialakítására. Döntő a vezető államok elkötelezettsége. Az Egyesült Államokban igen lassú és valóban harcsa mozgására emlékeztető gyenge javulás kezd kibontakozni. Ennek jövője sokban függ a választások kimenetelétől. Európában, amely különböző okokból a világgazdaság egyik leggyengébb láncszeme, döntő lesz a német politika alakulása a választások után. Térségünkben a stagnáló vagy hanyatló termelést, az adósságválságot tetézi az euró ingadozó helyzete és a szociális feszültségek. A magas és általában növekvő életnívóhoz szokott népesség egyre nehezebben tűri a megszorító intézkedéseket, a stagnáló vagy csökkenő életszínvonalat. Európa problémái sok tekintetben meghatározó módon járulnak hozzá a világgazdaság súlyos egyensúlyi zavaraihoz. Különösen jelentős probléma, hogy a feltörekvő államok, különösen a BRIC-ként emlegetettek „motor” szerepe számottevően gyengült. A világgazdaság helyzete bizonyítja, hogy az ENSZ előző főtitkárának 2000-ben megfogalmazott figyelmeztetése reális volt. E szerint a világ államai útelágazáshoz érkeztek. Az egyik út a világgazdaság fejlődéséből, a tudományos és technikai vívmányokból, az információs forradalom globális terjedéséből, az életnívó és az egészségügyi viszonyok javulásából, a globalizálódás és a kölcsönös függőség kedvező kihatásainak erősödéséből fakadó lehetőségek közös kiaknázásának irányába vezet, egy nagyobb szolidaritásra, érdekközösségre és humanista értékrendre épülő nemzetközi rendszer felé. A másik irány mérföldkövei a megoldatlan demográfiai, politikai és gazdasági problémák szaporodása nyomán sűrűsödő válságok, régebbi gócok fellángolása és újak megjelenése, a nemzetközi terrorizmust kiváltó okok és tényezők erősödése, a tudományos és technikai fejlődés nemkívánatos mellékhatásainak kezelhetetlenné válása. Különösen súlyos probléma a fiatalok munkanélkülisége, ami egyes országokban eléri az 50%-ot.

A régi növekedési modell korszakát a válság lezárta, új modell még nem alakult ki. A helyzetet úgy kell értékelni, mint a tartós bizonytalanság korát, s egyben a kezdeményezések új lehetőségeinek időszakát. Az útválasztással kapcsolatos racionális döntések csak lassan alakulhatnak ki globális méretekben. A következő évekre vonatkozóan alapvető fontosságú az államok gazdaságpolitikája és a bankrendszer hitelességének helyreállítása, illetve erősítése, a pénzügyi rendszer reformja és a G20-ak keretében vállalt kötelezettség fenntartása, miszerint minden államnak el kell kerülnie a protekcionizmust.

A szerző akadémikus

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.