Utcafront
Napok óta szikrázott a levegő. Sajtótájékoztatók, közlemények, bejelentések követték egymást. Országos mozgósítás itt, országos mozgósítás ott. A miskolci Avas lakótelepre meghirdetett jobbikos felvonulásról azt gondolhattuk, hogy a szélsőjobboldal és a vele szemben tüntetők látványos erődemonstrációja lesz.
Nem lett az. A nagy felhajtáshoz képest mindkét oldalon kevesen voltak, a rendőrség pedig gondoskodott róla, hogy senkinek eszébe se jusson gladiátort játszani. Úgy látszik, csak ritkán törnek ki akkor a balhék, amikor számítunk rá.
Bár egyik tábornak se sikerült tömegeket mozgósítania, alighanem a Jobbik csalódása a nagyobb. A belső viharok miatt a szélsőjobboldal az utóbbi időben alaposan megroggyant Borsodban, pont abban a megyében, amely korábban legfőbb bázisa volt. A Miskolcra meghirdetett masírozásnak azt kellett volna üzennie, hogy a párt újból erősödik, képes visszaszerezni szavazóit. Nem jött össze. Pedig maga Vona Gábor pártelnök utazott „szebbjövőzni” a megyeszékhelyre. A viszonylagos érdektelenség talán annak a jele, hogy kezd kifulladni az a gárdázós-cigányozós-zsidózós stratégia, amely az elmúlt években középpárttá emelte a Jobbikot. Reméljük, nem tévedünk nagyot.
A roma és nem roma ellentüntetések szervezőinek ettől függetlenül is érdemes levonniuk a tanulságot – immár sokadszor.
Bár időnként akadnak kétségeink, egészen biztosra vehetjük, hogy rengetegen vannak, akik tiszta szívükből elutasítják a rasszista erőszakot. Ennek akár még demonstrációkon is szívesen hangot adnak.
De ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenki hívó szavára készek az utcára vonulni.