Mi történt az Avason, ami nem történt meg tavaly, tavalyelőtt vagy akár három-öt-nyolc évvel ezelőtt? Semmi. A harmincezres hatalmas miskolci lakótelep sosem volt az a csendes, konszolidált, úri környék. Akinek valamicske pénze volt, nem itt vett lakást. Sokan inkább ugródeszkának szánták a panellétet, aztán többnyire itt ragadtak, csalódottságaikkal, egyre lejjebb csúszó szomszédaikkal, szorongásaikkal. És a cigányokkal, bizony. Akik a közeli település putrijaiból költöztek be, másfajta életvezetési kultúrát hozva magukkal, és úgy viselkedtek a papírvékony falak mögött is, mint otthon, a vastag, vetett vályog biztonságában.

Az Avason

Öltönyös urak beszélték rá őket, hogy költözzenek be a városba, vegyék fel a „fészekrakós szocpolt”, a megkapott tetemes összegből vaskos jutalékot tejelve ügyvédnek, banki ügyintézőnek, közvetítőnek. Arról mindenki hallgatott, hogy mi lesz, amikor jön a fűtésszámla, leolvassák a villanyórát... Az „Avas” hívószóvá vált. Használja polgármester, ha elődeit kell kugliztatni, amiért azok nem csináltak rendet, használja volt miniszterelnök, ha három napra látványcsaládot keres szociális átérzés céljából, és az ellenzéknek is kapóra jön, ha a hatalmat kell azzal szembesíteni, hogy a problémák csak dagadnak.

A Jobbik sem gondolkodott sokáig, amikor kampánykezdésnek beillő bakancscsattogtató műbalhésorozatának első állomását keresni kezdte. „Legyen az Avas” – mondhatták íróasztalok mögött, hiszen jobb helyszín ez, mint pár száz lakosú piciny falvakban riogatni a szélső házak néhány tucat lakóját. Az avasi dombon széles promenádon lenghet majd a csíkos zászló, a sokadik emeleti ablakból pedig arctalanul integethetnek vissza szimpatizánsok, vagy csak azok, akiknek elegük van a mindennapi összezördülésekből. A Jobbiknak Miskolc fontos helyszín, „pótolniuk” kell a zsidóságára ráébresztett, majd a pártból eltávolított Szegedi Csanádot és testvérét, a miskolci szervezetet korábban vezető Szegedi Mártont. E két harsány megmondóember helyett ma súlytalan és arctalan politikusok fémjelzik itt a pártot, ami egy radikális szervezet számára elfogadhatatlan. Avasi masírozásuk számukra létszükség.

„Ellenválaszként” Horváth Aladár a cigányságot mozgósította, és ez is egyfajta változás a hazai romák eddigi „politikai hozzáállásában”. A radikális szervezetek azt szeretik, ha a cigány megijed, behúzódik komfort nélküli kulipintyójába, „megneszül”. Mondjuk ki: az aktuális hatalom is ezt szereti. Gyöngyöspatára annak idején maga a belügyminiszter ment el csitítani a kedélyeket, de megyei vezetők is sűrűn látogatták akkoriban a helyi cigány vezetőket, hogy segítsenek megnyugtatni a romákat. Aztán a politikusok hazamentek, a probléma meg ottmaradt, máig megoldatlanul.

A cigányok most azt üzenik: elegük lett a meghunyászkodásból, abból, hogy mindig ők engednek, szájukat pedig alamizsnával, aprópénzekkel tömik be.

Miskolcon szerdán új fejezet kezdődik.

Nem lesz könnyű olvasmány.