A fővárosi önkormányzat adósságállománya eléri a kettőszázmilliárd forintot. A felvett hitelek Budapesten soha nem a működtetést, hanem a fejlesztést finanszírozták: beépültek a metróba, a tömegközlekedési, a víz-, csatorna-, környezetvédelmi infrastruktúrába, az utakba, hidakba. A fővárosi önkormányzat eddig megbízható adósnak számított. Mindig több évre előre kalkulálható volt, hogy a saját adó- és illetékbevételek, a vagyonhasznosítás, a várható állami bevételek, illetve az úgynevezett „működési eredmény” fedezi a visszafizetendő részleteket.

A mögöttünk lévő két évtized során, ugyan folyamatos pénzhiánnyal küszködve, de hatalmas rekonstrukciós programokat hajtott végre a főváros az egészségügy területén, a kulturális intézmények és közgyűjtemények körében, az iskolák, a gyermekvédelmi intézmények, a szociális otthonok terén. Régi intézményeket kellett korszerűsíteni, vagy új intézmények épültek. Ezek a beruházások több százmilliárd forint ráfordítást jelentettek. Az ilyen fejlesztések is az említett forrásokból valósulhattak meg, köztük részben hitelekből. Most ezt az intézményhálózatot egy-egy tollvonással államosítják. Majdnem az összes (székes)fővárosi kórházat, az iskolákat, a teljes gyermekvédelmi intézményrendszert, a fővárosi fogyatékos és pszichiátriai betegek otthonait. Viszik a fedezetül is szolgáló vagyont, viszik a felújított és új intézményeket, a fővároson pedig megmarad az államosított vagyonra felvett hitelek törlesztési terhe. Könnyen átlátható, hogy ez rövid távon pénzügyi csődbe juttatja a fővárost.

Nem véletlen, hogy az új alaptörvény is átvette az alkotmányból azt az előírást, hogy „tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet”. Márpedig kártalanításról a mostani államosítások során szó sem esik. Igaz, kisajátítás helyett most szinte csak egy költői eseményről beszélhetünk: „a törvény erejénél fogva a magyar államra száll át” mindaz, amit az önkormányzatok tulajdonából el kívánnak venni.

Az államosítással a feladatellátás felelősségét, terhét is viszi az állam. E közintézmények vezetői, alkalmazottai a fővárosi önkormányzat helyett hatalmas, országos hatáskörű intézményfenntartó főigazgatóságokhoz tartoznak majd, onnan nevezik ki őket, felügyelik munkájukat, fizetik majd ki egyenként a beszállítói számlákat. Az államosított kórházak vezetőinek cseréje már megtörtént, most következnek az iskolák, a gyermekvédelmi és a bentlakásos intézmények. Utóbbiak vezetői jövő tavaszig maradhatnak a helyükön, utána csere. Ki gondol itt az intézményekben ellátottakra, a legkiszolgáltatottabb gyerekekre, fogyatékkal élőkre, pszichiátriai betegekre?

Az elmúlt év során a megyei intézmények államosítása, majd állami üzemeltetése – a hivatalos értékelések szerint is – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a „jó állam” eszméje e területen már megbukott. Mi következik ebből? Megszüntetik a nem jól működő megyei intézményfenntartó központokat, és egyetlen hivatalba koncentrálják az ország összes gyermekvédelmi és fogyatékos, pszichiátriai beteg otthonának üzemeltetését, plusz még „hozzácsapják” a megyei jogú városok és a főváros összes ilyen intézményét is.

A szolgáltatásokat igénybe vevők vagy az intézményekben lakók és rokonaik e nehezen elérhető hivatalhoz fordulhatnak majd kéréseikkel, panaszaikkal. Márpedig erre várhatóan sajnos lesz okuk. Mert az állam elviszi azokat a forrásokat is – évente sokmilliárd forint –, melyekkel eddig a főváros kiegészítette a központi állami támogatást, hogy elfogadható bérek és ellátási színvonal legyenek. Az államosítással párhuzamos forráskivonás – a mögöttünk lévő évek egyre fogyatkozó összegei után – tarthatatlan állapotokat fog előidézni.

Az olyan „technikai” apróságokról már nem is érdemes szólni, hogy eddig választott képviselők döntöttek hosszas mérlegelés, vita után az intézményekben fizetendő térítési díjakról, a kedvezményekről, a lakossághoz illeszkedő bekerülési rendről, az intézmények szolgáltatásait igénybe vevők mindennapjait befolyásoló számos kérdésről. Erről az államosítás után egyetlen hivatalban döntenek, minden demokratikus kontroll nélkül.

Jövőre lesz 140 éves Budapest. A főváros vagyonát hatvan éve egyszer már államosították. Hihetetlen mennyiségű elmaradt felújítást, korszerűsítést kellett pótolni akkor, amikor végre visszakapta a város a vagyonát húsz éve. Most megint államosítják e vagyon nem kis részét, és megszüntetik az önálló gazdálkodás alapjait. A gazdálkodásban, intézményekben, emberekben okozott újabb károkat vajon mikor és hogyan fogjuk kijavítani?

A szerző a Fővárosi Közgyűlés tagja, 1990–2002