Az Orbán Viktor vezette kabinet 2000-ben felhatalmazást adott a települési testületeknek arra, hogy rendeletben szabályozzák a helyi állattartást. A lakóparkok, a kormány által támogatott hitelekkel beindított magánépítkezések delelőjén, az első Széchenyi-terv turisztikai fejlesztéseinek kulcspillanatában járunk, amikor egy beruházás értékét jelentősen visszavethette a disznótrágya szaga.

Egymásnak feszült a ház mellett gazdálkodó paraszt és a vidéken is városias életre vágyó újpolgár indulata: az előbbi kéthetente harmincezer forintot akart az eladott disznójáért, a másik meg egy légy- és szagmentes vasárnap délutánt. Gyakran kompromisszum született: ahol a környezetet nem terhelő higiéniai, szag- vagy netán hanghatás (gondoljunk egy húsz másodpercenként nyolcvan decibellel kukorékoló japán kakasra) nem fenyeget, és a szomszédok sem emelnek kifogást, szabad állatot tartani. A városokban ezzel szemben komplett körzeteket jelöltek ki tiltott övezetként, ahol csak hobbiállatokat lehet tartani.

Ezzel szemben a napokban életbe lépett új szabályozás értelmében önkormányzati rendelet ezentúl nem korlátozhatja a tyúk, a sertés, a szarvasmarha, a ló vagy például a nyúl tartását. A rendelkezés Orbán Viktor „egy porta-egy koca” programjának jegyében született. A cél az, hogy a ház körüli állattartás javítsa az utóbbi években megromlott gabona-hús termelési egyensúlyt, s hogy az itthon megtermelt takarmányt hazai állat egye meg. Talán még az is a célok közé tartozott, hogy az árakat riadtan figyelő embereknek ne kelljen feltétlenül a boltba menniük, ha húst akarnak. A most engedélyezett, lakóterületen belüli állattartásnak ugyanúgy be kell tartania az úgynevezett állatjóléti feltételeket, mint az utóbbi két évben ez ügyben erősen megnyomorgatott nagyüzemi vállalkozásoknak.

Másfél négyzetméter betonra nem szabad bezárni a disznót. De be fogják. Mert nincs több hely. És aligha hihető, hogy 16 ezer forintos süldőt fognak beállítani mázsánként hétezer forintos kukoricadarára. Az a jószág azt kapja majd, ami az asztalról marad, meg amit a kertből összegereblyéznek. Ettől nem javul a gabona-hús egyensúly. Csak sok lassan fejlődő állat lesz majd, amelynek aztán a felét a gazda megeszi, a másik fele pedig ellenőrizetlen körülmények között „ismerős” vevőkhöz vándorol. Tévúton jár az, aki az állattenyésztés fejlesztését így képzeli el.

A haszonállattartás kulturált világban nem lakókörnyezetbe való. Arra még kicsiben is csak erre a célra kialakított istállók, csatornázott telepek alkalmasak. Nem a kapirgáló tyúkokról beszélünk most. Hanem az egész rendelkezés sajátos illatáról.