Az ember ilyenkor azt gondolja, hogy ha csak külső nyomás, a kurzus leváltásának kényszere írná elő az egymással szembeni ellenszenvek feladását, akkor, ha netán siker koronázna is egy kierőltetett együttműködést, megint nem az építés jellemezné az új hatalmat, hiszen semmiben nem látszik közös nevezőre hozható jövőkép. Maradna megint a hatalom és a reváns édes mámora. Egy új ország összerakása egyelőre nem más, mint utópia.

Veszekedős összefogás létezik, de olyan, aminek már az első perceiben valamennyi szereplő azt a helyet keresi, ahol különállásában tetszeleghet, magában dúlhat-fúlhat és prüszkölhet minden irányba – ez figyelemfelhívás, erődemonstráció helyett csak cirkusz. Azok tesznek így, akik nincsenek tisztában a téttel, csak a befutóra – önmagukra – koncentrálnak. Senki ne higgye, hogy a pártok berkeiben és a civileknél pusztán Bajnai Gordon és a Milla döntése okozott sokkhatást.

Eddig sem mutatott semmi jel arra, hogy komolyan veendő közös arcvonal húzódhat a politikai sánc innenső oldalán, most csak az derült ki, hogy még egy, gondolom, mindnyájuk által fontosnak tartott tiltakozó akciót sem bír ki az a kapocs, amely minden elvi különbözőség ellenére összefoghatná őket. Készséggel elhiszem, hogy optimális volna most is egy „szeplőtelen” és a politikai iránymutatás valamennyi készségével megáldott vezető felbukkanása, aki valamennyi demokratikus erővel hangot találna és az embereket is mozgósítaná – de nincs, és (megelőlegezem) 2014-ig nem is lesz ilyen.

A tiszteletre méltó civil mozgalmak élenjáróit a médiumok ragadták magukkal, emiatt lehet szerepükkel kapcsolatban némi tévképzetük; az LMP az égvilágon mindenben más vonzerejét politikai értelemben némelyest tükrözi a soproni 33 voks; a DK vezére, bár nem ambicionálja a miniszterelnökséget, hallgatni nem tud, pedig néha nem ártana; Mesterházy legalább óvatos és puszta féltékenységből nem veri szét a porcelánboltot; TGM: TGM.

Erről az október 23-i tüntetésről a szervezés első pillanatától azt hallani, hogy kinek mi a baja vele, a Millával, a Szolidaritással, meg azoknak egymással és a többiekkel. A kritikákban sok az igazság, eddigi megmozdulásaikat mégsem diszkreditálta senki.

De mitől lenne ez a messiás „eljövetele”? Tény, Bajnai Gordon úgy értékel, hogy vissza kell térnie a politikába. Ezért megteszi azt, amire annyian nógatták: kiáll, elmondja, mit gondol. Jelenleg a felmérések szerint ő a legkevésbé elutasított abban a körben – maradva ennek a legszűkebb értelmezésénél –, amelyik részt vehet egy ilyen, nem pártok által szervezett tiltakozáson. Nehezen prognosztizálható, hogy beszéde után miként alakul ez az index, illő volna megvárni.

Az persze sejthető, hogy az ellenzéki oldalon futó ideológia- és programtöredékek nagyon messzire esnek egymástól, összebékítésük jelenleg naivitás – de egyelőre még arról sem kell értekezni, hogy a választási törvény, megspékelve netán egy kiiktatott pártfinanszírozással hogyan köt gúzsba majd minden, Fidesz–KDNP-n kívüli erőt. Itt most csupán egy monstre akció készül, ami igenis a „ráhirdetett” békemenettel fog versenyezni. Ahol nincs vita, még kevésbé elhatárolódás, s ahová, ha lehetne, repülőjárattal is megoldanák a csatlakozást. Tehát nem összefogni – menni kéne.