Mit tehetünk? Kormányra készülve az legyen a kívánatos, hogy ismét megteremtjük a szerencsejáték-ipart olyannak, mint bárhol máshol – Európában. Szanyi Tibor blogjában azt vetíti előre: amennyiben az MSZP visszatér a hatalomba, újra működhetnek a játékgépek. A majdani baloldali kormány programjának egyik eleme a félkarú rablók rehabilitációja, ami legalábbis kérdéseket vet fel. (Főként, mert maga a képviselő is leszögezi: egyaránt viszolyog a szerencsejátékoktól és a drogoktól, s egy alkalommal „vesztőgépeknek” nevezi a masinákat.)

Nehéz olyan érvrendszerrel előállni, amelyből az következik, hogy a társadalom többségének érdekeit, a közjót, esetleg – a baloldal számára kiemelten fontos – kevésbé tehetős rétegeket szolgálná a játékgépek rehabilitációja. Érthető, hogy a tiltás módjával nem ért egyet valaki, de ha már Orbánék befejezték a munkát, nem látszik védhető magyarázat a visszaútra. Az pedig önmagában soha nem érv, hogy Európában így van. Mert például az Egyesült Államokban akadnak helyek, ahol embereket végeznek ki, s attól masszívan elutasítom az állami öldöklést, hogy bámulom az ország politikai rendszerét.

A megszűnő munkahelyekkel indokolni sem éppen logikus, mert úgy tudjuk, az MSZP gazdaságpolitikája fordulatot hoz, így nem feltétlenül arra a néhány ezer állásra van szükség, amelyet ez az iparág fölajánl a társadalmi kárért cserébe.

Persze nem csupán a „vesztőautomaták” okoznak bajt. Gyurcsány Ferenc például azt mondta: „A Milla többet árt, mint használ, mert utcára viszi az embereket és hamis illúziókat épít”. Megjegyeznénk, hogy azok az évek óta a törvényhozásban üldögélő, agyonígérő kampányokban szerepet vállaló politikusok, akik „hamis illúziókról” beszélnek, vagy nagyon fáradtak, vagy cinikusak.

Esetleg nem értik, hogy a Milla válasz: az elitre. Felelet arra, ami az elmúlt évtizedekben történt a pártfinanszírozásban, az ügynökügyben, meg az úgynevezett szürke zónában. Mintha a Milla lenne a hibás azért, mert a polgárok nem bíznak a politikai pártokban. Mert csalódtak azokban, akikben hittek. A Milla egyes állásfoglalásai és lépései esetlenek és érthetetlenek (lásd: a Dopeman-választó digitális nemzetgyűlés). De mégis artikulálja sokak véleményét: az aktív polgárok egy része nem kér abból, amit az utóbbi időben látott. Meglehet, olyan naiv civilek gyülekezete, akik nem tágítanak attól, hogy lehet más. Annyira más, hogy egyszer nem lesz automatizmus a játékgépek reneszánsza csak azért, mert a másik oldal tiltotta be működésüket.

A képviselők talán megbocsátják, ha a polgárok (értsd: civilek) szólnak, kérnek, üzennek, elvárnak, akarnak, s jobbra törekednek. Ha többre vágynak annál, mint hogy az utolsó zsetonjaikat feldobják a pirosra a ruletten, ha már a feketével majdnem mindent elveszítettek.