Semmi elegancia, semmi nagyvonalúság nem él már a magyarban, csak a hálátlanság felett érzett értelmetlen bosszúvágy, amely elhomályosítja a múlt sikereit. Ez a szomorú felismerés körvonalazódik az emberben a Douchev-Janics Natasa jövőjéről szóló tragikomédia láttán. A háromszoros olimpiai bajnok bő egy évtizeden át magyar színekben sikert sikerre halmozott, ünnepelt sztár volt, de ma lassan közellenségként tekintenek rá. Szabott „kivásárlási ára” van. Talán lehet alkudni a 42 milliós összegből...

A versenyző ellen durva lejáratókampány indult a médiában. Az ok: Douchev-Janics az olimpia után csalódott, vissza szeretne térni szülőhazájába. Jó öt éve biztosan van még a világ élvonalában, s lehet, hogy éppen egykori magyar sporttársai elől happolja majd el az aranyakat. Sportteljesítménnyel – tegyük hozzá.

Douchev-Janics bolgár férjére, egyben edzőjére hallgat, őt követi Szerbiába. Elítélni ezért nem lehet. Mint ahogy azért a félreérthető vagy félrefordított mondatáért sem, hogy igazán sosem találta meg itt a helyét. Ha így érezte, az az ő ügye. De ha már egyszer így van, nosza, tegyünk róla, hogy öt év múlva se érezze jól magát, hiszen az valahol közügy, hogy kaphat-e 35 éves életkora elérése után olimpiai járadékot, ahogy a többi magyar olimpiai bajnok.

A mai állás szerint megilleti majd a folyó áron évi 3,6 milliós juttatás, s ha száz évig él, nagyjából akkor költünk rá annyit, mint amennyit most a magyarok tönkretételére törekvő, család-, nyugdíjas- és nemzetellenes IMF szándékait leleplező médiakampányra költ el a kormány. Amely a sportoló sorsáról is dönteni fog. Merthogy népi kezdeményezés indult azért, hogy a kajakos – méltatlanság címén – ne kaphasson életjáradékot, ha eljön az ideje. Komoly dologról van szó, hiszen a mozgalomhoz még Buzánszky Jenő is a nevét adta.

Könnyen lehet, hogy a kormánynak a népakarat előtt meg kell hajolnia, és – ha visszatér versenyezni szülőhazájába – le kell húznia Janics nevét a dicsőséglistáról. Ehhez könnyű megteremteni a törvényi alapot, akár visszamenőlegesen is. Elég szólni Rogán Antalnak vagy Lázár Jánosnak, biztos nevükre veszik a javaslatot.

Emlékezetes, hogy a járadékos törvényt egyszer már módosítani kellett, ugyanis a jó szándékú jogalkotó nem gondolt arra, hogy az eszményképek is megtévednek néha. Elég Farkas Péter birkózó esetére gondolni. Neki – jogosan – nem jár a pénz. Nem is olyan régen egy másik olimpiai bajnokunk, „Az emberek embere”, miután szimpla csaláson érték, távozása után a járandóságok ügyében mintha azt találta volna mondani, hogy „ami jár, az jár, ami nem jár, az nem jár”.

Douchev-Janics ilyet nem tett. Kívánjunk neki inkább sok sikert, köszönjük az eddigieket, és bízzuk rá, hogyan dönt. És tartsuk tiszteletben – az ígéreteinket.

Douchev-Janics Natasa és férje