Lehet azonban, hogy a kesergők tévednek: lehet, hogy az illetékesek hallottak ezekről az írásokról, sőt még A nadrágtartógyáros című novelláról is. Tersánszkynak ez az utóbbi írása nem válhatott irodalmunk fontos részévé, mert sohasem jelent meg. A tartalmából annyi tudható, hogy a címszereplő szobrok sorozatát készíttette magáról, amelyek közül egy sem nyerte meg a tetszését, ezért levitette őket a pincébe.

A nadrágtartógyáros története a Magyar írók Rákosi Mátyásról című, a – nadrágtartót mindig viselő – ünnepelt 60. születésnapján, 1952-ben megjelent gyűjteményes kötethez kötődik. Ez 33 neves író hozzájárulását foglalja magában. Rajtuk kívül Tersánszkyt is fölkérték, hogy írjon a kötetbe. Válaszul – ahogy Vas István, a kötet egyik szerkesztője egy írásában fölidézte – az íróóriás ezt a novellát küldte. A kötet körül bábáskodók közül Vas Istvánon (az egyik irodalmi felelősön) kívül Rényi Péterhez (az egyik pártfelelőshöz) jutott el az írás, akik egymással cinkosságot vállalva csendben visszaküldték azt a szerzőnek.

Vajon meglepő-e, hogy az Orbán-hívők szektája nem akar Budapesten látni olyanvalakiről elnevezett utcát, aki így viszonyult a személyi kultuszhoz?

Soós Károly Attila