Ő – úgy tűnik – az otthon szülést preferálja, olyannyira, hogy a szülészeti osztályok körülményeiről és az ott folyó gyakorlatról csak elítélő módon és – ami nagyon káros hatású lehet – a szülésre váró terheseket elrémisztő részleteket említve szól. Az ún. hotelszolgáltatás, a kórházak elvárható komfortja kétségkívül általában sok kivánnivalót hagy maga után, bár egyre több a felújított intézeti osztály. A családi otthonok azonban – az esetek többségében – nem biztosíthatják azokat a technikai kívánalmakat, melyek a szülés szakszerű levezetéséhez szűkségesek. Talán az egészségügyi hatóság előírásainak megfelelően kialakított és felszerelt ún. szülőházak alkalmasak lehetnek a célnak. Ezek azonban csupán technikai szempontok.

A legfontosabbak minden bizonnyal a személyi feltételek: elsősorban a szülő nő számára megnyugtatónak érzett szülész és/vagy bába személye, szakmai felkészültsége, emberi hozzáállása. (Volt a praxisomban olyan asszony, aki második terhességével négy évet várt, hogy annál a – külföldi kiküldetéséből hazatérő – orvosnál szülhessen, aki első gyermekét világra segítette.)

Sajnos kórházi körülmények között is előfordulhatnak rosszul végződő komplikációk, anyai és magzati károsodások, tragikusan végződő esetek. Bár egyetlen ilyen eset is sok, a százezernyi sikeres szülés mellett ezek száma jelentéktelen. Ugyanakkor a szövődmények és a belőlük származó súlyos következmények esélye intézeten kívül feltétlenül magasabb. A szülés elakadása vagy a köldökzsinórral kapcsolatos nem túl ritka probléma például – ha azt az otthon szülés során nem sikerül megoldani – a magzat életébe kerülhet, vagy agyi károsodást okozhat, hiszen ilyenkor optimális esetben sem juthat 10-15 percnél hamarább kórházba a vajúdó, ami túl hosszú idő a végzetes következmények elhárítása szempontjából.

Varró Gabriella feljogosítva érzi magát olyan orvos szakmai kérdések megítélésére, mint a beöntés, a borotválás és a gátmetszés. Ezekről kijelenti, hogy „semmi orvosi alapjuk nincs”. Pedig igenis van: kitisztítatlan végbél esetén a kitolási szakban ürülő béltartalom esetenként komoly fertőzés forrása lehet. Borotválás csak egy ujjnyi keskeny csíkban történik a tervezett gátmetszés vonalában, és csak akkor, ha a beavatkozás az adott esetben szükségesnek látszik. Ez utóbbi spontán gátszakadás és következményei (hegesedések, a nemi élet megnehezítése, későbbi szülések szövődményei) megelőzését szolgálja. Felesleges tehát a gyermeket várókat a szóban forgó félretájékoztatásokkal nyugtalanítani.

A másik – Tamás Pál neve alatt olvasható – írás (Részleges emberáldozat) az ősi eredetű, a zsidó vallás előírásaiban gyökerező körülmetélés (circumcisio) jogi problematikájával foglalkozik. Mint a médiából értesülhettünk, egy török kisfiú esete kapcsán egy kölni bíróság – nem precedensértékű ítéletében – a beavatkozást törvényellenesnek minősítette.

A szóban forgó írás szerzője áttekintést nyújt a circumcisióval kapcsolatban, a különböző európai országokban lezajlott emberi jogi, etikai vitákról, állásfoglalásokról. A pró és kontra érvek sorából hiányzik azonban a – nézetem szerint – perdöntő orvosi, népegészségügyi szempontok mérlegelése.

Az orvosi szakirodalomban olvasható adatok szerint a körülmetélt férfiak házastársai körében szignifikánsan ritkábban fordul elő méhnyakrák, ami érthető, ha tudjuk: e súlyos következményekkel fenyegető betegségnek egyik fő kórokozója, a humán papillomavírus (HPV) számára kedvező „tenyészhely” éppen a körülmetéléssel eltávolítandó bőrredő.

Az említett felismerés – adott esetben – a beavatkozás elvégeztetésének ajánlására kell ösztönözze a preventív szemléletű családorvost.

Dr. Körmendi István orvos