Ez komfortérzést adhatott, de a demokráciával járó konfrontációk kerülése és az inkább „meditatív” munkahelyi légkör rontotta vitakészségét. Az elnökválasztásig négy hét van hátra, amely időszak alatt nőni fog a már így is mindent elárasztó politikai hirdetések száma. Tartalmukban szélsőségesebbek lesznek, s a jelöltek az amerikai választási rendszer sajátosságának megfelelően arra a néhány államra fognak koncentrálni, amelyeknek elektori szavazatai döntőek lesznek. Obama elnök nem engedhet meg még egy fiaskót a következő két vitán, és Biden alelnöknek is legalább döntetlent kell kihoznia a Ryan alelnökjelölttel folytatandó televíziós összecsapásán.

A végrehajtó hatalomért folytatott politikai küzdelem látványos eseményei azonban egy kicsit elhomályosítják, hogy november 6-án az amerikai szavazók még két kérdésben döntenek: kit küldenek a kétévenként megújuló képviselőházba, s kik kerülnek arra a 33 szenátori helyre, amelyről a hatéves ciklusok végén most kell szavazni? A szenátusban és a képviselőházban kialakuló erőviszonyok alapjában fogják meghatározni, hogy az elnök milyen költségvetést és törvényhozási programot tud elfogadtatni. Ezért az elnök és a törvényhozási választások együtt fogják meghatározni, hogy milyen irányba fejlődik tovább az Amerikai Egyesült Államok politikai és gazdasági rendszere.

Az Egyesült Államok szerény, 1,3%-os gazdasági növekedés és 15 ezermilliárd dollárt alig meghaladó GDP mellett a 7,8%-os munkanélküliség és a több mint 16 ezermilliárd dolláros adósságállomány béklyójában van, amit súlyosbít az állandó finanszírozási gondokkal küszködő egészségügyi és társadalombiztosítási rendszer. A szövetségi kormányzatnak korlátozott lehetősége van a gazdaság közvetlen befolyásolására, felelőssége azonban, mint a termékek és szolgáltatások legnagyobb vásárlójának, a törvényes keretek és a szabályozási környezet megteremtőjének, óriási. Ezt a felelősséget viseli együttesen a végrehajtó hatalom feje, az elnök és a törvényhozás, s a tevékenységük alkotmányosságát és törvényességét ellenőrző bíróságok. Az amerikai alkotmány először hozta létre a történelemben a „fékek és ellensúlyok” rendszerét a különböző hatalmi ágak között. Ezzel biztosította azt, hogy egyik sem tehet szert ellenőrizhetetlen befolyásra, és a négyévenkénti elnök-, a kétévenkénti képviselő- és a hatévenkénti szenátorválasztások révén az országot megóvja a hirtelen, robbanásszerű és rövid távú közvélemény-hullámzásoktól.

Fontos leszögezni, hogy bár a rendszer nem egy esetben veszélyesen lelassította a döntési folyamatokat, és szinte politikai szabotázzsal felérő akciókra késztetett, elképzelhetetlen, hogy bármilyen megváltoztatása napirendre kerüljön. A politikai érdekek harmonizálása és egyeztetése továbbra is ebben a rendszerben fog történni. A politikai és társadalmi konfliktusok jól érzékelhetően kiéleződtek, ami egyértelműen tükrözi, hogy a mai amerikai társadalom mélyen megosztott, s mind a legfontosabb, mind pedig a szimbolikus, de kulturális értékeket jelentő kérdésekben óriási kihívást, ha nem lehetetlen feladatot jelent a konszenzus megteremtése. Ezeket az ellentéteket átszövi a latens rasszizmus, a bigott doktrinerség és a ma anarchisztikusnak tűnő követelések megjelenése. Az Egyesült Államok és az átlag amerikai, az oly sokat idézett középosztály tagja ma a helyét keresi a gyorsan változó és sokszor nehezen követhető világban. Abban a világban, ahol a biztonságos, életre szóló munkahely irreális elvárás, a verseny minden téren kiéleződött, és a jövő generációja számára a színvonalas képzettség elérése egyre nehezebb. Abban a világban, ahol az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei által vallott értékeket sorozatos kihívás éri, ahol a nemzeti és az egyre nehezebben kialakított szövetségi érdekek érvényesítése bonyolult és ellentmondásos, s minden korábbinál nagyobb empátiát és alkalmazkodást követel.

A politikusok óvakodnak attól, hogy pontos, részletes és számonkérhető programot kínáljanak. Valahol ezért nem is hibáztathatjuk őket, mert egy olyan, most még kialakulatlan helyzethez kellene megoldást találni, amelyhez nagyon sok tudományos igényű előkészítő munkára és szinte nem létező intuícióra lenne szükség. Ezért a választási kampány forgatagában a jelöltek általánosságokat ígérnek, és energiájuk nagy részét, illetve támogatóik pénzét ellenfeleik kritikájára és lejáratására fordítják. A választók számára állandóan változó kaleidoszkópnak tűnő környezetben is kivehetőek az alapvető különbségek: a demokraták támaszkodni kívánnak az államra, és a növekvő társadalmi különbségek mérséklése érdekében az újraelosztás mellett foglalnak állást, a republikánusok az egyén felelősségét és kezdeményező erejét, az állam szerepének korlátozását szorgalmazzák. Végeredményben ezekből a talán túlzott leegyszerűsítéssel megfogalmazott vezérlő elvekből lehet levezetni a költségvetési egyensúly megteremtésére, az adósságállomány kezelésének módjára, az egészségügy és a társadalombiztosítás reformjára vonatkozó, egymástól gyökeresen eltérő elképzeléseket. A mélyben azonban az húzódik meg, hogy kik, milyen személyiségek jelentenek garanciát arra, hogy az Egyesült Államok és lakói a lehető legkevesebb fájdalommal és áldozattal tudjanak válaszolni a kihívásokra és aktívan formálni az új hazai és nemzetközi rendszert.

Földesi István, Fairfax, Virginia