Orbán kontra Matolcsy

Matolcsy György 2010-ben még tudta, hogyan kell munkahelyeket teremteni. A Fidesznek a jelenlegi gazdasági miniszter által írt gazdasági programtézisei olyan foglalkoztatásbővítési akciótervet tartalmaztak, amelynek – ha hozzákezdtek volna – egész Európa a csodájára járna. Csakhogy közbelépett Orbán Viktor, és a Matolcsy-program repült a kukába.

„Az egymillió új munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg” – ezzel a mondattal kezdődik a választási program vonatkozó fejezete. Nem közmunkásokról, és nem az államigazgatás különféle kádertemetőiben politikai sógorság-komaság révén hivatalhoz jutó harcostársakról szólt az ígéret, hanem klasszikus versenyszférabeli, adózó munkahelyekről. A kormány Matolcsy eredeti elképzelései szerint mindössze annyi szerepet szánt magának a munkahelyteremtésben, hogy helyzetbe hozza az új állások zömét létrehozó kis- és középvállalkozásokat.

„Ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyet teremtsenek, bizalomra és kiszámítható gazdasági/politikai környezetre van szükség. Ez erős költségvetést, stabil költségvetési politikát jelent, és kevesebb bürokráciát” – írta két évvel ezelőtt a jobbkéz – ki tudna vitába szállni vele? Akkor úgy vélekedett, hogy az építőiparban, a mezőgazdaságban és a turizmusban lehet esély tömegek munkához juttatására, továbbá a kreatív iparágakban, valamint az idetelepülő európai és globális szolgáltató központokban. A miniszterelnök szerint azonban a kisgazdaságok, családi gazdálkodók megerősítése helyett inkább a strómanok és oligarchák földhöz jutását kell segíteni. A kreatív szektornak bizonyára jót tesz, ha az innovációs alapot a felére csökkentik, a támogatásokat befagyasztják. Nem baj, ha az építőipar tovább zuhan, elegendő, ha a Közgép prosperál.

Matolcsy 2010-ben: „Az új kormány a jogalkotás átláthatóságának, előkészítettségének növelésével és az előzetes hatásvizsgálatok általánossá tételével javítja a gazdasági szabályozás minőségét, felszámolja a szabályok gyakori módosításának gyakorlatát.”

Igaz, hogy akkor talán senki nem számolt tartós globális válsággal – de mára tényleg létrehozhattak volna a vállalkozók egy-kétszázezer új munkahelyet, ha a kormányzat a fentieknek legalább a felét meglépi. Orbántól azonban adóegyszerűsítés helyett új és még újabb adókat, bürokráciamentesítés helyett a saját költségvetésüket büntetésekből előteremteni kényszerülő hatóságokat, kiszámíthatóság helyett hetente átírt szabályokat, átgondolt gazdaságfejlesztés helyett cilinderből előrántott, majd pár hétre rá füstbe ment terveket kaptak. Matolcsy György pedig szorgosan asszisztál, sőt egy-egy durvább Orbán-csomaghoz olykor a nevét is adja.

A legfrissebb orbáni korrekció nyomán szép eredmény lesz, ha legalább a válságot eddig túlélt munkahelyek zömét sikerül megőrizni. Az új „munkahelyvédelmi” kampány alighanem ennek tudatosítását célozza: szeresd a munkádat és bízz a kormányban, hátha nem húzza ki alólad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.