Tamás Ervin: Rogán rendelése
Ez a történet legalább olyan lapos, mint amilyen szomorú. Rogán Antal polgármesternek megtetszik egy kisebb léptékben, pályázatra készült modell, amely azon ugyan nem nyert, de a „kultúros” telefonál a százéves művésznek, hogy mégis megrendelik tőle nagyban a Hild térre, egy játszótér bejáratához. A mű egy már csak a régi időkből ismerős rikkancsot ábrázol, kezében újságköteggel, amelyre a szobrász – korhű módon – Az Est című, akkoriban a legnagyobb példányszámú újság fejlécét tette volna.
A polgármester azonban úgy ítélte meg, hogy ez így nem jó, aktualizálni kell a művet, Blikket áruljon a napjainkból már kivesző hangos hírlapárus. Az idős művész az igény hallatán elszomorodik, szobrásztársa az első változatban még megpróbál kibújni egy átlátszó trükkel, nem ír az újságkötegre semmit, csakhogy a megrendelő átlát a szitán. Végül tényleg Blikket szorongat kezében a közpénzből elkészült alkotás. Ahhoz képest, ami ma köztéri szobrokkal, utcanevekkel megtörténik, ez nem nagy ügy. Kis belepancsolás.
Az idős művész különben is rettentően hálás a polgármesternek, hogy alkotása bronzba öntetett, fölavathatták, akár naponta elsétálhat mellette, mert ő is a Belvárosban lakik. Rogán Antal, ez a politikában már sokat próbált, egyszerre több fontos tisztséget ellátó fiatalember valószínűleg szintén hálás, mert (legalábbis az Index szerzőjének statisztikája szerint) egy év alatt 66 cikk jelent meg róla s a családjáról – avat, nyaral, bulizik – a Blikkben. Rogán tudatosan használja a médiát, ezért a média is őt, talán kevésbé tudatosan, de készségesen.
Szóval, nem keresek poénokat. Inkább kezdjük elölről. Rogán Antal egy vidékről Budapestre került fiú, amit ő soha nem felejt el megemlíteni. Okos, képzett, tehetséges, és van érzéke a politikához. A fővárosba kerülve, sokan örökké visszavágynak, idegen számukra a nagyváros, ő nem – beszívta Budapest. Nyilván ennek is köszönhette, hogy a Fidesz az egyik legpatinásabb kerületben indította, ahol 2010-ben másodszor is simán nyert. Civilben nyitott, laza, politikában viszont keményen hozza a ráosztott szerepeket – törekszik a népszerűségre, ugyanakkor az előremenetel fideszes játékszabályaival is tisztában van.
Ezek ismeretében válik általánosíthatóvá az eset, amely egyszerre nélkülözi az ízlést és a mértéket, de elárul valamit a habitusról, a „megtehetem-mentalitásról”. Ezért nincs az embernek kedve tovább ironizálni, poénokat keresni hozzá.
Az ambiciózus polgármester nyilvánvalóan természetesnek, magától értetődőnek tartja, amit tett – személyes „rendelését”, a szobortól annak feliratáig. Hogy a műből önkényesen reklámhordozót csinált. Még a portálnak az eljárásával kapcsolatban föltett kérdéseit sem érti.
Sajtóirodája szokás szerint előbb támad, majd gúnyosan hág át a konkrétumokon: „Ha napjainkban lennének rikkancsok, bizonyára Blikket árulnának, nem Indexet, elvégre azt nem lehet.” A százéves szobrász megemlíti, hogy eredeti tervében Az Est első oldalán található címet is odagravíroztatta volna: Krúdy Gyula ma hirtelen meghalt. Hát, meg.
