Ez úgy vetődött föl, hogy miközben egyre nagyobb a nélkülözés az országban, a miniszterelnök, aki azóta már Erdély fejedelme is, legutóbb tízméteres turulemlékművet avatott Ópusztaszeren, és mindjárt be is jelentette, hogy aki magyar, az ebbe a turulmadárba született bele, ergo mindannyian a turulmadár lakói vagyunk.

Semmire sincs pénz, de turulmadárra igen – rondítottak volna bele az ünnepségbe néhányan, ha egyáltalán a közelébe jutnak. Ha majd éhes a gyerek, idehozom a turulhoz, attól biztos jóllakik – tették volna hozzá mások, de ők el se indultak otthonról.

Kirúgják a közszférából az embereket, ám a kormány a saját maga által hirdetett beszerzési stop ellenére eddig már 90 milliárd forintot költött eszközbeszerzésre, szolgálati autóra, bútorra, utazásra – horkantott fel az egyik ellenzéki párt szóvivője is, ám légüres térben haltak el szavai, mert amíg a turulba mindannyian beleszületünk, addig a szolgálati kocsiba csak néhány kiváltságos.

A turulmadár húsa úgy jó, ha pár napig pihentetjük, majd szárazon megtisztítjuk a tollazatától, feldaraboljuk, a belső részeit kiszedjük, zsírzóját kivágjuk, kívül-belül besózzuk, megborsozzuk, a mellét és a combokat szalonnával sűrűn megtűzdeljük, a hasüreget megdörzsöljük majoránnával, végül mérsékelt tűzön, gyakorta meglocsolva, aranypirosra, ropogósra sütjük. Pirított burgonyával, csipke- vagy áfonyadzsemmel, Cumberland-mártással tálaljuk.

Ez a nem túl bonyolult recept Emese anyánk álmában hangzott el Öndebelia vezér anyjának, tehát Emese anyánk nagyanyjának a szájából, mintegy jelezve, hogy a turul jelentősége nemcsak abban áll, hogy meghágva Emese anyánkat, annak ágyékából dicső királyok, és mint látjuk, dicső fejedelmek sarjadjanak, továbbá, hogy utat mutasson eleinknek, merre, mely kövér legelők és halakban dús folyók irányába vegyék útjukat, hogy végül hazára leljenek, hanem hogy midőn a magyar már végképp nélkülöz, fölajánlja magát, hiszen a szimbólumoknak is csak addig van értelmük és létjogosultságuk, amíg legalább néhanapján van mit enni.

Miért van az, kérdezik majd fiaink az iskolából hazatérve, hogy a legszebb mondáinkba és legendáinkba is belerondítanak, elbarmolják, nevetségessé teszik hőseinket; miért van az, hogy a legszebb szimbólumainkhoz szinte kizárólag ínség, gyűlölet, háború, pusztulás kötődik; lejárattak ezek már csodaszarvastól a vérszerződésen át az összes létező királyig és fejedelemig mindent és mindenkit, Szent Jobbot, egyházat, megváltót, istent és hazát, nemzetet, becsületet, hűséget, munkát, tudást; ezek az emberek nem tudják és nem értik a mesét, a magyar az ő szájukból a hülye, a tahó, a tudatlan, de főképp a hazug, a becstelen szinonimája; s hiába, hogy ugyanabba a turulba születtünk bele, az ember nem tud rájuk másképp tekinteni, mint valami újabb, ideiglenesen hazánkban állomásozó hordára.

A turul egyébiránt nem megvetendő étel. A diótortában sült turulcomb, például, calvados mousse-szal kifejezetten ínyenceknek való csemege lehetne a civilizált világban is, igazi, piacképes hungarikum; elkészítéséhez csak kicsivel jobb idők kellenek, valamint egy szép, fiatal turul.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Sok kategóriában pályázhatna az év legjén az engedély nélkül felállított XII. kerületi turul