Úgy lapozgattam az iratot, hogy közben végig fejemben volt a szocialista párt vezetői által számos alkalommal hangoztatott, „programalapú együttműködés” őszintének tűnő szándéka. Amikor az olvasás végére értem, ennek a programalapú együttműködésnek a nyomát sem találtam. A programok egyeztetésének szándéka helyett azt láttam, hogy az MSZP a Jobbik bázisának egy részét integrálandónak véli, igényt tart a Demokratikus Koalíció szavazóira, az LMP-t pedig a kiszivárgást követő héten a Fidesz csatlósaként írja le.

Az olvastam, hogy „az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz–MSZP-versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy »mesterségesen« teremtjük meg ezt a helyzetet számukra.” A programalapú összefogást szolgálná ez a mondat? Ha ez az MSZP stratégiai kiindulópontja, úgy ez egyrészt az orbáni „kettős beszéd szemlélet” alkalmazása („ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok”), hiszen egészen mást jelent a nyilvánosan mondott összefogási szándék, mint a nem nyilvános dokumentumban szereplő törekvés a „kétosztatú politikai verseny” kialakulására. Másrészt e logika nemcsak a politikai megosztottság – az ország érdekét aligha szolgáló – stratégia reorganizációja, hanem a 2010 utáni Magyarországon létrejött civil ellenállás és politikai osztálykritika teljes negligálása is. Holott a civil társadalmi jelenségek és mozgalmak, illetve az általuk megjelenített problémák (a múltfeldolgozástól a pártfinanszírozásig) közbeszédből való „kiiktatása”, valamint a demokratikus politikai riválisok létezésének – a dokumentum szóhasználatával élve –„mesterséges” tagadása, teljesen idegen identitásnak tetszik a jelenkori Magyarország politikai térképén.

Az összefogás láthatóan döcögősen halad, de ez nem lehet ok arra, hogy megpróbáljuk nem létezőnek tekinteni a mai politikai térképen jól látható formációkat. A Demokratikus Koalíciót például szintén érinti, hogy az LMP kongresszusi határozatban rögzítette, nem működik együtt sem az MSZP-vel, sem a DK-val. Mindez azonban nem jelentheti azt, hogy az LMP politikája, társadalmi hálója, szakpolitikai gondolkodása egy pillanatig is lenéző elhallgatás tárgya lehet. Az MSZP-s stratégiai dokumentum szerint szükséges egy „…»Másik Magyarország« civil vagy érdek-képviseleti szervezet vagy szervezeti szövetség létrehozása, ami a választások előtt együttműködési szándékáról biztosítja a szocialistákat”. Ez nem más, mint egy álcivil társadalom létrehozása, úgy is mondhatnám, a civilek „gyarmatosítása”. A civil társadalmat nem a politikai osztály építi, hanem az magától „születik meg”, reflektálva az előbbi tevékenységére, a közéleti és társadalmi problémákra. Az új, önszerveződő civil mozgalmakra nem rátelepülni kell, hanem helyet kell adni nekik is az Orbán-kormány leváltásában.

Az MSZP elnöke egy interjúban azt állította, hogy jobban kell politizálni az emberek érdekében, azonban a nyilvánosságra került stratégiai dokumentuma nem erről szól, hanem inkább egy hatalomtechnikai forgatókönyvet vázol fel Orbán leváltására, lehetőleg egyedül. Persze minden ellenzéki párt dolgozik a saját programján (a DK 12 hónapnyi munka után januárban hivatalosan el is fogadja a sajátját), de nehéz a programok versenyén alapuló választási kampányról hitelesen beszélni úgy, hogy a közben a háttérben vegytiszta hatalmi logika diktál. Pedig megtanulhattuk már: a politikát és a politikust a vízió, a programadás, a remény legitimálja – ahogyan a dokumentum csak címében, de nem szellemiségében fogalmaz. A stratégiainak szánt dokumentumból viszont csak a már ismert orbáni erőpolitika köszön vissza és az a fideszes stratégia, amely a politikát puszta kommunikációs ügyeskedésnek tekinti.

A programadás egyik legfontosabb követelménye a hitelesség, hogy nem ígérünk megvalósíthatatlant. Ehhez képest a stratégiai dokumentum egy ígéretlicitnek ágyaz meg: „korlátozott területekre vonatkozó, önmagában kevés költségvetési bevételt generáló, de szimbolikusan a baloldaliságot megtestesítő ígéreteket nemcsak lehet, hanem érdemes is tenni” – olvashatjuk. Ezzel a szemlélettel szemben a felelős balközép politika célja a társadalmi különbségek csökkentése és nem azok hatalmi célú kihasználása. Mintha a baloldal nem tanult volna a 100 napos program következményeiből, mintha a fiskális alkoholizmus újra erőre kapna, „nem ígér megszorítást”, mert cél a győzelem. Ez az Őszöd előtti politikai szoba újrabútorozása, amelybe felelős politikus nem ülteti be országát. Hasonló a helyzet a megroppant jogállamiság és a demokrácia ügyével, amely a dokumentum szerint, mivel kevéssé érdekli az embereket, ergo nem lehet vele szavazatot nyerni, ezért a mellőzendő politikai témák közé tartozik. A demokrata ellenzék immáron két és fél éve a demokrácia intézményrendszerének következetes védelmét folytatja, nem hiszem, hogy hatalomtechnikai okokból pont a kampányra kellene ezt feladni.

A programalapú együttműködés alapja vagy egypárti hatalomtechnikai dokumentum tehát, amit olvastam? Az előbbinek egyáltalán nem lehet tekinteni, utóbbinak annál inkább. Ugyanakkor nem gondolom azt, hogy a magyar baloldal – beleértve a pártokat, civileket, értelmiségieket – álláspontja kizárólag hatalomtechnikán alapulna. Az ellenzéket támogató közvélemény nehezen éli meg, hogy ha valamelyik párt nem képes választani az egymást kizáró lehetőségek közül, a kettős beszéd nem elfogadott az Orbánon kívüli világban. Vagy összefogási szándék van, vagy a kétpólusú hatalmi mező igénye! Vagy programalapú együttműködés van, vagy titkos hatalomtechnikai papírok gyártása! Ezeknél nehezen elképzelhető egy hiteles középút.

Persze tekinthetjük a dokumentumot „csak stratégiának”, amelyet majd program követ. Viszont az a program, amely erre a stratégiára épít, az nem az együttműködés, a hitelesség, a felelősség, hanem „a mindenáron, a mindenkin átgázolva” győzni akarás programja lesz. Ebben ma csak a dokumentum szerzői lehetnek érdekeltek. Bőven van tehát idő korrigálni, ehhez kívánok a szocialistáknak sok erőt és politikai belátást!

A szerző a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke