A magyar kormány, miniszterelnökének döntése alapján, az elítéltet váratlanul átadta Azerbajdzsánnak, ahol elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyezték. Mi több, gyilkosságáért hősként ünnepelték. A magyar miniszterelnök és az átadásban közreműködő munkatársai minden ellenkező bizonygatásuk ellenére tudhatták, hogy ez fog bekövetkezni. Könnyen lehet, hogy azért döntöttek mégis az átadás mellett, mert rövid vagy hosszú távú gazdasági előnyökre számítanak. Ha nem így lenne, akkor a gyilkos átadása akkora ostobaság, amely megkérdőjelezi a miniszterelnök mentális képességeit hivatalának betöltésére.

A gyilkos és ünneplői a nemzeti érzésből elkövetett hőstettnek tekintik azt, hogy valaki egy olyan országban, mely se Azerbajdzsánnal, se Örményországgal nincs háborúban, egy vele együtt tanuló másik embert annak védekezésre képtelen helyzetében brutálisan meggyilkol. A magyar miniszterelnök azzal, hogy egy ilyen embert a következmények ismeretében mégis átadott országának, jogilag és erkölcsileg védhetetlen dolgot cselekedett. Semmiféle nemzeti és anyagi érdek nem indokolhatta ezt a kiadatást.

Ez a szégyen nem Magyarországot terheli. Ez a szégyen a magyar miniszterelnök, a vele egyetértő kormány, és az őt támogató, ez ellen kifogást nem emelő politikai elit szégyene. Magyarország kultúrájától alapvetően idegen gyilkosok haszonnal történő értékesítése. Ez így lenne akkor is, ha nem egy azeri, hanem egy másik nemzethez tartozó gyilkosról lenne szó. Valójában se a zsidó-keresztény, se az iszlám kultúrában nem természetes gyilkosok felmentésének és magasztalásának elősegítése. Azok a politikai érdekek, melyek következtében ilyesmire mégis sor kerülhet, minden fejlett kultúrában elfogadhatatlanok.

Ezzel az embertelen átadás-átvétellel reményeink szerint a magyarok többsége nem ért egyet. Mindazok nevében, akik mélyen együtt éreznek a baltával álmában meggyilkolt embertársunkkal, hozzátartozóikkal és nemzetével, mi négyen, magánemberként, a saját költségünkre Budapestről elutazunk Örményországba, hogy az áldozat, Gurgen Margarjan sírjára virágot helyezzünk el, és elültessünk egy fát, mely jelzi majd, hogy vannak mások is Magyarországon, nem csak azok, akik emberélettel kereskednek.

Egyben kifejezzük, hogy a mindenkori politikai rendszerektől függetlenül minden nemzeti kultúrát, beleértve mind az örmény, mind az azeri népéét tiszteljük, és ha jobban ismernénk, bizonyára szeretnénk, mert a kultúrák, szemben a politikai rendszerekkel, szépek és szeretetre méltóak. Biztosak vagyunk benne, hogy a történelem meghozza majd a maga ítéletét ebben a szégyenteljes aktusban.

Deák Gábor, az utazás kezdeményezője, szervezője. tanár, újságíró, könyvkiadó Dr. Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangé liumi Testvérközösség anglikán-metodista hitelveket valló szabadegyház elnöke és felsőoktatási intézményének, a Wesley János Lelkészképző Főiskolának a rektora Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország és a posztszovjet térség szakértője Ungváry Rudolf okl. gépészmérnök, informatikus, író