A K-kérdés
Vitapartnereinek szívesen vág oda éles fordulatokkal. Érdes, néha gonoszra váltó stílusa miatt azonban sok minden, csak éppen nem közkedvelt figura. De nem is az emberek szívét szeretné elnyerni. Peer Steinbrück, a német szociáldemokraták új kancellárjelöltje a „rezon”, a józan ész választása akar lenni.
A 65 éves SPD-politikus ringbe küldésével az üzenet egyértelmű. Válságos időkben Európa vezető gazdasági hatalma élére olyan ember kell, aki már bizonyított. Aki hiteles, kompetens. Steinbrück kétségkívül ilyen: a nagykoalíció idején szövetségi pénzügyminiszterként Angela Merkellel közösen kormányoztak a fenyegető bankcsőd ellen. A veszélyt közös erővel hárították el, mostantól viszont azt kell bebizonyítaniuk, hogy melyikük jobb krízismenedzser. Melyikük képes úgy kordában tartani az államháztartást, hogy megtartja az erősen megtépázott szociális hálót, megakadályozza, hogy még jobban szétnyíljon a tehetősek és a leszakadók közti olló.
A K-kérdés, vagyis a kancellárjelölt személye már jó ideje nyomasztotta a német szociáldemokratákat. Eredetileg 2013 elején akarták kihirdetni, hogy ki lesz Merkel kihívója. Most kiderült, már jó pár hete eldőlt, hogy az SPD élén álló trojka másik két tagja – Sigmar Gabriel pártelnök és Frank-Walter Steinmeier parlamenti frakcióvezető – lényegében visszalépett a jelöltségtől, szabaddá téve ezzel az utat Steinbrück előtt. A diadalmenetek általában nem így kezdődnek, de: Gabriel politikailag súlytalan, Steinmeier pedig 2009-ben már elbukott.
Második esély ritkán nyílik.
Steinbrücknek van tekintélye. Nem nyomasztja a múlt. Nyerni akar, vesztenivalója nincs. A német sajtóban egyelőre erősen megoszlanak a vélemények, hogy mennyi az esélye Merkellel szemben. Őt ugyanis kétségkívül segíti a kancellárbónusz, vagyis nemzetközi elismertsége, külpolitikai tapasztalata. A női szavazók is vele szimpatizálnak, az ország nyugati és keleti felében is elfogadott, közvetlen stílusa a fiataloknak is bejön. Steinbrücknek van egy szűk éve, hogy oldja a személyével szembeni ellenérzéseket. Bebizonyítsa, főleg a középrétegeknek, hogy mást kínál, mint a hatalmon lévő keresztény-liberális koalíció.
A 2013. őszi Bundestag-választás valószínűleg azon is múlik, hogy az egyes pártok mennyire egységesen sorakoznak fel jelöltjeik mögött. A CDU-ban sokaknak ökölbe szorul a kezük, annyira elegük van Merkelből. A kereszténydemokraták sorban veszítik el a tartományi választásokat, még sincs kihívója a belső konkurenciát eddig ügyesen kiiktató pártelnök-kancellárnak. Az SPD balszárnya nincs kibékülve Steinbrückkel, mert a Gerhard Schröder nevével fémjelzett, fájdalmas megszorításokkal és jelentős népszerűségvesztéssel járó reformcsomaggal azonosítják. A balszárnyon most fogadkoznak, hogy nem lesz gáncsoskodás, Merkel leváltása mindent felülíró cél. Izgalmas tizenkét hónap vár Németországra.
A Merkel–Steinbrück-csatára a saját K-kérdésükkel nehezen birkózó, egyelőre a pozíciószerzéssel elfoglalt hazai ellenzéki pártoknak is érdemes odafigyelniük. Az ellenzéki tábort elnézve a magyar K-kérdés, azaz a váltást megtestesítő kormányfőjelölt – egyben válságmenedzser – kiválasztása ma messzinek tűnik. Bárki lesz is, ha lesz, egy év felkészülés a párbajra neki is kell.