Fáj az igazság
Pedig hogy szerettem volna élete végéig fegyházban tudni Marian Cozma gyilkosát. De legalább 30 évig, ahogy az még az elsőfokú ítéletben szerepelt. Nem csupán azért, mert elvette egy ártatlan fiatalember életét, ráadásul személyesen nekem is (veszprémi drukkernek) nagy fájdalmat okozott, hanem azért is, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy Raffael Sándor valaha is hasznos tagja lehetne a társadalomnak.
Ez persze súlyos előítélet. Hiszen Raffael és társai akár meg is változhatnak a rácsok mögött: bűnözőkből szorgos munkásemberekké, lányok futtatóiból példás családapákká válhatnak. Esély éppen van rá, csak a realitása csekély. Márpedig a Kúria megfellebbezhetetlen döntése nyomán Marian Cozma gyilkosának legfeljebb 15 éve van hátra a büntetéséből. Szabadulása után itt jár-kel majd közöttünk, nyomában a félelemmel, hogy egyszer valakinek valahol ismét fájdalmat okozhat. Ha én ülhettem volna a bírói székben, valószínűleg örökre kiradíroztam volna Raffaelt a szabad emberek sorából.
Nagy szerencse, hogy nem rám bízták a döntést, mert igazságtalan – nem mellékesen törvénysértő – ítéletet hoztam volna. Pont olyat, mint az első fokon eljáró Veszprém Megyei Bíróság, amely szintén nem tudta kivonni magát az érzelmek szorításából. A bűnténytől térben és időben is távolabb lévő Győri Ítélőtábla már tiszta fejjel mérlegelt: a fővádlottak büntetését 18-18 év börtönre mérsékelte. Az ítéletet alátámasztó jogi érvek nem győzték meg az emberek nagy részét arról, hogy ez az igazságos döntés. Főként amiatt volt általános az értetlenkedés, hogy az első fokon megállapított tényállást a másodfok nem változtatta meg. Csupán annyi történt, hogy az érzelmek háttérbe szorításával eltérő következtetéseket vont le belőle. Azt viszont senki nem magyarázta el a jogban járatlan szurkolóknak és civileknek, miért igazságosabb ez így. A megszólaló politikusok – Orbántól Navracsicsig – ahelyett, hogy segítettek volna ebben, inkább olajat öntöttek a tűzre. A csalódott közvélemény és a politika leheletét tarkóján érző Legfőbb Ügyészség megpróbált összetákolni egy olyan felülvizsgálati kérelmet, amelyben jogi érvekké konvertálható a kívülről érkező nyomás. Nem sikerült valami fényesen, a Kúria csak a harmadrendű vádlott büntetését súlyosbította. Bár a legmagasabb bírói fórum aprólékos jogi érveléssel megvédte a közvélemény által megköpködött másodfokú ítéletet, arról ezúttal sem esett szó, hogy miért is igazságos, ha nem kap életfogytiglant Cozma gyilkosa.
Pedig valakinek nem ártott volna a tárgyalótermen kívül is érthető szavakkal elmagyaráznia, miért is döntött helyesen a Győri Ítélőtábla. Hogy a történet – akármilyen szomorú is – végtelenül egyszerű: Marian Cozmát egy szórakozóhelyi konfliktust követően leszúrta egy részeg banda egyik tagja. Hogy nincs jelentősége az elkövetők származásának, mint ahogy az áldozat közkedveltségének sem. Hogy hasonló esetekben a gyilkos általában 10-12 éves szabadságvesztéssel megússza a dolgot. Hogy Cozma meggyilkolásáért ez a büntetés jár a hatályos magyar jog szerint. Hogy Raffael, bár nem kapott életfogytiglant, az ilyenkor szokásosnál jóval keményebb büntetésben részesült.
Ez az igazság. Még akkor is, ha nagyon tud fájni.
