Ne tessék mondani, hogy Kulcsár Attila milliárdokat mozgató sztárbróker frenetikus karrierje és 2003-as elementáris erejű bukása, Bécsbe szökése, majd elfogása óta képtelenek voltak meghozni a jogerős ítéletet; hogy aztán 2010-ben új eljárás kezdődött; pár hónapra rá pedig már szabadlábra is helyezték, és mindmáig még az sem dőlt el, hogy sikkasztott vagy csalt, meg még az sem, hogy mekkora is az összeg, amiről szó van; szegény Kulcsár Attilának örökös permanenciában kell költenie a pénzét; hol az egyik, hol a másik luxusszálló teraszán, éttermében látni; rangos vádlott-társai is állandó idegfeszültségben élnek; sóhajthatunk persze, hogy minket nem ért ilyen trauma, aminek még most sem látni a végét, amikor már nem is emlékszünk az elejére. A tengerentúlon bezzeg minden sietős; a piramisjátékot űző és több mint hatvanmilliárd dollárt eltüntető pénzügyi guru, Madoff a leleplezésétől számított hat hónap múlva már meg is kapta a 150 év börtönt 71 évesen; s lám, három már el is telt belőle.

Ne tessék mondani, hogy nem volt remekül megkoreografált, hároméves előadás a szocialista Zuschlag János hetvenkétmillió forintos sikkasztásának eljárása, amely napról napra szolgált politikai csemegékkel; láncon vezették, bilincsben; előzetese pedig még a mára oly divatossá vált házi őrizetté sem enyhült; az orrunk előtt nyúlt meg az arca és lett porózussá nagyképűsége; közkinccsé váltak lehallgatott mobilhívásai; megelevenedett az egész korrupt pártfinanszírozás, amelyet régi jó káderek üzemeltettek; és a fene tudja, honnan szedte elő azt a kerek ötvenmilliót, amennyivel mérsékelte a kárt; de ezzel nem ért el semmit, a választások előtt tíz nappal kemény 8,5 évet kapott Kecskeméten, amit aztán később Szegeden csökkentettek hatra másodfokon.

Ne tessék mondani, hogy az a rekordidejű három évig tartó előzetes föltűnően hosszú lenne, meg hogy azóta hány nagypályás, sokkal komolyabb tételekkel meggyanúsítva hagyja el néhány hét, hónap múlva a cellát, s vonul helyette inkább a villájába; sőt olyan is akad, akit őrizetbe se vesznek; a különbséget értő szakemberek mérlegelik; van, aki szökhet, van, aki a többi gyanúsítottal összebeszélhet és van, aki a házi őrizet másnapján exkluzív interjút ad a kormányközeli lapnak, ahová eleve bőséggel ömlenek a bizalmas ügyészségi anyagok.

Ne tessék mondani, hogy a politikai korrupció leleplezésekor az egymással szemben állók gyakran annyira erőltetik a külsőségeket, hogy elfeledkeznek a törvényességről; látható, hogy idővel az igazság kiderül; az előző kurzus elszámoltatásért felelős embere már kénytelen párttársaival civódni; a mostanit bíróság szólítja fel bocsánatkérésre; jó volna, ha végre a kívülállók is felfognák, hogy mekkora munka is hárul az illetékesekre, hogy elejét vegyék a hatalommal való visszaélésnek; no meg hogy valaki bemártsa önmagát és társait, annak ára van; sziszifuszi munka megtalálni a közös érdeket.

Ne tessék mondani, hogy a bíróságokon a lábukat lógázzák, hogy még Bem apó rövidnadrágos korából is itt porosodnak ügyek; azzal se érveljenek, hogy ha ennyi a munka, miért kell rapid módon elküldeni nyugdíjba neves és tapasztalt bírókat; érthető, hogy a fővárosban a legtarthatatlanabb a helyzet, még a teremőrök is kimerültségre panaszkodnak; logikus, hogy a rugalmasabbá váló bírói gyakorlat elsősorban a monstre, politikával is összekapcsolható ügyeket helyezi vidékre – Sukoró, BKV, MVM –, Budapest így végre lélegzethez jut, kapacitás szabadul fel a közvéleményt kevésbé foglalkoztató perek lezárására; jobb, ha végre mindenki belátja, hogy nincs kiváltság, azok az idők egyszer s mindenkorra elmúltak.