A politikában a választás mindig több puszta matematikánál, és általában az eredményeket sem lehet pusztán számjegyekkel vagy alapműveletekkel leírni. Aki így tesz, annak a szeme elől az adatok könnyen eltakarhatják a valóságot. A dunaföldvári időközi polgármester-választás első, és nagyon is reális olvasata mindenképpen az, hogy az MSZP (időközi választáson hat év után először) győzelmet aratott a Fidesz felett. Megtört tehát a jég. A számokból kiolvasható ez az értelmezés is, csakhogy... és itt most hosszú felsorolás következik.

Csakhogy a győztes, Horváth Zsolt (bár ő a szocialisták Tolna megyei alelnöke) hivatalosan függetlenként indult, ugyanúgy, mint 2010-ben.

Csakhogy a Fidesz polgármesterjelöltje 42 százalékot és 1300 szavazatot kapott – szinte darabra ugyanannyit, százalékban pedig többet, mint két éve (1297 – 39,76%).

Csakhogy ezúttal – szemben a 2010-es megméretéssel – nem volt harmadik jelölt: azok a dunaföldváriak, akiknek elegük van a Fideszből, az otthon maradás és Horváth Zsolt között választhattak. (A 2010-ben 21 százalékot szerző független jelölt, Csepeli István most nem volt az indulók között.)

Viszont az is tény, hogy a „balról független” új polgármester közel 50 százalékkal több voksot szerzett, mint két éve, és „hozott” egy olyan várost, ahol 2010-ben az MSZP-nek nemhogy babér, de fű sem sok termett.

Dunaföldváron nem pusztán a „kormányváltó” hangulat, hanem az ellenzéki választék szűkülése (ami mögött nem volt tudatos összefogás) is hozzájárult a változáshoz: a Fidesz, bár kikapott, nem omlott össze, az MSZP nyert, de végleg még nem tört át, és indulók hiányában az sem bizonyosodott be, hogy más nem rúghat labdába. Ellenben sokadszor vált világossá, hogy a bizonytalan szavazókat egyelőre egy akár csak névleg független politikus is hatékonyabban tudja megszólítani, mint bármelyik párt (akinek ez újdonság, az olvasgasson közvélemény-kutatásokat).

A másik fontos fejlemény, hogy Szeged és Esztergom után egy újabb, reménytelenül kooperációra ítélt felállást hozott létre a választói akarat. A szocialista hátterű polgármesternek nemcsak a városházi ellenzékkel, hanem az időközben jelentős önkormányzati jogosítványokat magához vonó kormányzattal is meg kell(ene) találnia a hangot, ha azt akarja, hogy Dunaföldváron valóban az ő kezében legyen a kormány. Csak remélni tudjuk, hogy kollégáihoz, Tétényi Évához és Botka Lászlóhoz hasonlóan Horváth Zsolt idegei is jól bírják majd a nemzeti együttműködést.