Labanc vagyok
Vajon mire gondolnak? – kérdeztem magamtól, amikor meghallottam a hírt. Károlyiak, Károlyiak ... mit is tudunk róluk? Mondjunk már egy Károlyit Mihályon kívül! Egyet persze rögtön tudtam. Károlyi Sándort, Rákóczi hadvezérét, aki 1711-ben letette a fegyvert a labancok előtt (és titokban már előtte fölesküdött a császárra). Nem biztos, hogy ezt a városvezetők is tudták, hiszen a történelem ismeretét illetően az elmúlt években elég nagyfokú tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, de hát ki másra gondolhattak? Eszembe jutott aztán egy második, az előbbivel azonos nevű leszármazott, de az nem létezik, hogy a másik Károlyi Sándorra gondoltak volna, a későbbi köztársasági elnök nagybátyjára, egyben nevelőjére és példaképére, a Hangya szövetkezetek alapítójára! Egyrészt nem szoktak ilyen tájékozottak lenni, másrészt a nagybácsi szabadelvű, tisztesség ne essék szólván, liberális politikus volt, a szövetkezeti mozgalom pedig ... hogy is mondjam... Tehát mégiscsak a híres, labanccá vált ősre gondoltak, döntöttem el magamban. Nagy zavar van ezeknek a fejében, mi tagadás.
A kuruc miniszterelnök nemrégiben azzal tette helyre az egyik ellenzéki pártot, hogy az labanc. Labancnak lenni, ez Magyarországon évszázadok óta sértésszámba megy, nálunk éppen csak le nem zsidózzák a Pálffyakat és főleg az Esterházyakat – konkrétan nagyon sajnálják, hogy a grófi ág nagy magyar íróvá lett sarja nem zsidó, mert akkor nem kéne megküzdeniük nevének említésekor azzal, hogy ugyan liberális, de mégiscsak gróf. Nehéz is lehet nekik olyankor, szegényeknek.
Most akkor hogy van ez? Úgy vannak a labancokkal is, mint a komcsikkal? Károlyi Sándor a mi labancunk, Károlyi Mihály a ti labancotok?
És egyáltalán, hogy van ez a dolog ezzel a labancsággal? Nemrég Komoróczy Géza egy interjúban kifecsegte a titkot, amit elég sokan tudnak ugyan, de kevesen merték kimondani: hogy az 1711-es szatmári béke nem árulás volt, hanem valódi béketeremtés (a kuruc katonák ráadásul megtarthatták a fegyvereiket is, csak a zászlókat tették le a császáriak előtt).
És e békekötés után eljött Magyarország egyik leghosszabb békekorszaka. Hamarosan trónra került a Mátyás óta legnagyobb magyar uralkodó, Mária Terézia, aki, hogy csak néhány eredményét idézzem, bevezette az általános (magyar nyelvű) népoktatást, az első általános védőoltást, megteremtette az első nyugdíjrendszert (az államhivatalnokok számára), szorgalmas német iparosokat telepített a semmiből felépített új magyar városokba, amelyeket a német ajkú, de magát magyarnak tekintő Kempelen Farkas tervezett, ugyanaz, aki hosszú csatornákkal kötötte össze a magyarországi folyókat (előkészítve így az utat Széchenyinek és Vasvárinak). Egyszóval modernizált.
De hát hogy is vagyunk a labancsággal egyáltalán? A „labanc” ugyan magyar fogalom, de nyilván hasonlóan gondolkodtak a Németország szekerét a nyugati demokráciákhoz kötő Adenauerről azok, akik számára a német egység fontosabb volt a liberális demokráciánál. Adenauer, aki elment Franciaországba és De Gaulle társaságában hajtott fejet az Ismeretlen Katona emlékműve előtt, körülbelül azt mondta: előbb legyünk normális, demokratikus ország, tartozzunk újra a Nyugathoz, és akkor előbb-utóbb eljön majd az egység is. Labanc volt, az európai szellem elkötelezettje. Ha a magyar jobboldal konzervatív példaképet keres, miért nem De Gaulle-t, miért nem Adenauert találja meg? Azokat a nagy konzervatív európai államférfiakat, akik megteremtették a modern, demokratikus Európát? Persze a nácik által lecsukott öreg kölni polgármester és a nácik ellen szabadságharcot vívó francia generális tiszteletét nehéz volna összeegyeztetni Hitler utolsó szövetségesének kultuszával.
Aki ma Magyarországon a polgári értékek: a szabadság, a demokrácia, a nyílt társadalom híve, azt előbb-utóbb úgyis lelabancozzák. Labanc barátaim! Talán nem is olyan nagy baj, ha a Károlyi utca ezentúl nemcsak a köztársasági elnökre, hanem ősére, a bölcs reálpolitikusra és nagybátyjára, a szövetkezeti gondolat szabadelvű képviselőjére is emlékeztet minket. Hogy a mi mai kurucaink mire gondoltak, azt zavaros szövegeikből nem lehet kihámozni. Nem is éri meg a fáradságot. De lehet, hogy akaratuk ellenére mi jártunk jól ostoba döntésükkel. Mi, európai labancok.
A szerző író
