A miniszterelnök tegnapi ideológiai rádióműsorában többek közt arról elmélkedett, hogy 2004 óta nagyon megváltozott az eurózóna, nem éppen az előnyére. Ezért azon országok kormányainak, amelyek korábban vállalták a belépést, most erősen el kell gondolkodniuk. Hogy ő milyen nagy srác, hogy a kor szava milyen hihetetlen erővel dübörög rajta keresztül, az abból is látszik, ő már nem gondolkodik ezen. Az alaptörvénybe már régen beépítették a biztosítékot: majd kétharmad kell annak, aki itt be akar lépni.

Hogy az a bizonyos vállalás annak idején közel száz százalékkal történt, mi több, a nép népszavazáson is jóváhagyta, ezt a derék embert és a parlamentben kétharmadként működő cöveket egyáltalán nem zavarja. Az „adott szó” avítt és dohos elve mit számít a „nemzeti érdekkel” szemben, amelyet ma már úgy definiálunk, hogy „nemzeti érdek” minden olyan gazdasági és társadalmi aktus, amelynek hatására tovább duzzad a gimnáziumi osztálytárs (valamint a hűséget esküdöttek és azt kimutatni is hajlandók) egyébként is jól fejlett vagyona.

Az meg végképp nem zsenírozza, hogy az eurózónából láthatóan senki sem akar kilépni, még az is csimpaszkodik, akinek rövid távon biztos jobb lenne kinn. S akik kint vannak, azok sem beszélnek arról, hogy nem szeretnének benn lenni, legfeljebb a mi emberünkhöz hasonlóan excentrikus, önmagát a nemzettel rendre összetévesztő cseh elnök tesz időnként erre utaló megjegyzéseket. A miniszterelnök nagyon bátor, amikor a közrádió mikrofonja előtt kell harsánykodni. Akkor viszont gyáva volt, amikor az alkotmányáról kellett volna a népet megkérdeznie.