Ezen eseteket a magyar sajtóban önmagukat konzervatívnak tudó szerzők a szekuláris Európában zajló keresztényüldözés tüneteiként említik, másmilyen szerzők nem foglalkoznak velük. Pedig kellene. A vallásszabadság egyetlen lehetséges kerete a szekuláris állam, amely vallási tekintetben senkit semmire nem kötelez, senkit semmiben nem korlátoz, nem áll semmilyen felfogás mellett, semmilyen felfogással szemben. Egy ilyen államban minden egyén és közösség szabadon lehet önmaga ebben a tekintetben.

Ahol a kereszt helye nem vitatható: Athanasios Canepa nyakában. A püspököt Nadia Eweida stewardess keresztviselési ügyében hallgatta meg az Európai Emberjogi Bíróság Strasbourgban

Csakhogy a földi lét nem a tökéletesség világa. Egy államban sok mindent tiltanak, szabályoznak és követelnek a hittől függetlenül, ami a polgárokat vallási tekintetben is korlátozhatja. Sokszor egyéb szempontokkal álcáznak vallásellenes korlátozásokat. Vagy a szekularizációnak azt a ferde fölfogását követik, amely a vallásilag semleges megjelenés követelményét kiterjeszti az államról az egyénre. Például: szekuláris államban állami iskola falán nem lehet kereszt, az állami iskola tanulójának viszont nem tiltható meg, hogy keresztet, kipát vagy muszlim kendőt viseljen.

A lengyel állam az előbbi, a francia az utóbbi módon sérti a szekularizáció elvét. Mindehhez vegyük még hozzá a svájci minarettilalmat vagy a kölni bíróság ítéletét, amelyben megtiltotta a fiúgyerekek körülmetélését. A kimúlt egyházi állam szelleme is ott bolyong sok-sok polgár fejében, akik úgy gondolják (többnyire sajnos az egyházukkal együtt), hogy az állam akkor tartja tiszteletben az ő vallási felfogásukat, ha minden polgárának megtiltja, amit az ő vallásuk tilt (például az egyneműek élettársi kapcsolatát). Ha kivételesen elfelejtjük egy írás erejéig, hol élünk, és normális európai polgárként nézünk körül a normális Európában, a világos elveken túl akkor is nagy, zavaros ütközőzónát látunk, tele olyan ügyekkel, amelyeket nehéz egyértelműen megítélni.

Itt van ez a négy brit polgártárs. Egyrészt: a vallásuk nem teszi kötelezővé, hogy keresztet hordjanak a nyakukban, a nyaklánctilalom pedig független attól, hogy mi lóg a láncon. Légitársaságok mindenhol előírják az utaskísérők viseletét, a nyakláncot biztonsági okokból sok munkahelyen tiltják.

Ha egy állam törvényhozása följogosítja az egynemű polgárokat arra, hogy élettársi kapcsolatukat bejegyezzék, és igénybe vegyék az ehhez kapcsolódó tanácsadó szolgáltatást, akkor ezt az állam szolgálatában állók nem tagadhatják meg. Ha pedig a hitükkel nem tudják összeegyeztetni, akkor ki kell lépniük a szolgálatból.

Másrészt: a szekuláris Európa, a vallásszabadság Európája mégiscsak annál erősebb, minél erősebb benne a szabadságérzet. A vallásos és vallástalan emberek szabadságérzete, hogy szabadon kifejezhetik, vállalhatják önmagukat ebben a tekintetben is. Nem fosztják meg őket egy számukra fontos jelképtől, nem fosztják meg őket attól a lehetőségtől, hogy betöltsenek egy egyébként nekik való állást azért, mert vannak olyan mozzanatai, amelyeket lelkiismereti okokból nem vállalhatnak. Az erős állam, az erős intézmény – puha. Kifinomult. Van összesimító, kompromisszumkereső gyakorlata arra, amit a törvény kemény kalapácsával nem lehet kimunkálni.