Nincs az a tudományos apparátus, amivel egy városi legendát cáfolni lehetne, ha jólesik hinni benne. Az egyik ilyen ezerszer cáfolt, mégis legyőzhetetlen legenda szerint Magyarországon a segélyezettek annyi pénzt kapnak az államtól, hogy nem éri meg dolgozniuk. A másik legenda, hogy ha az érintettek nem lennének lusták, munkát is találnának.

Ehhez képest, ha volna is olyan segélyezett, aki az összes állami juttatást megkapja, amire ma jogcímet lehet szerezni, akkor sem „keresne” annyit, amennyinél ne kínálna többet egy rendes munkaviszony. Ha lenne. De nincs.

A segélykassza az állami elosztórendszer egyik legkisebb tétele. Ennek ellenére a kormány egyedül a segélyezés ügyében mutat következetes elszántságot az újabb és újabb korlátozásra. Jó, ez túlzás, nem a segélyezés az egyetlen ilyen terület, ott van a választási és az oktatási rendszer is, ahol nagyon is létezik következetes kormányzati aktivitás, ez a tenni akarás is mindig korlátozásban ölt testet.

Korlátozzák a választás szabadságát, a pedagógia szabadságát, most pedig az egy ember számára kifizethető segély összegének maximalizálásával, a segélyezési plafon bevezetésével akarják korlátozni a rászorultak állami segítését. Soltész Miklós államtitkár, a városi legendák ismert terjesztője így deklarálta az új elvet: „nem kaphatnak több pénzt azok, akik segélyből élnek, mint akik vállalják, hogy elmennek dolgozni nagyon alacsony bérért”.

Mivel törvények uralma alatt élünk, a „dolgozni nagyon alacsony bérért” nem jelenthet mást, mint minimálbért. Márpedig nincsenek sokan, akik segélyekből a minimálbérnél többet kapnának. Ha a családi pótlékot is ideszámoljuk, akkor is ez a helyzet. (Bár furcsa lenne ideszámolni, hiszen a kormány szerint a családi pótlék nem segély, ezért jár a felső tízezernek is.)

Az persze lehet, hogy a plafon nem az A kategóriás magyaroknak megállapított rendes minimálbér, hanem a közmunkát végző B kategóriás magyaroknak járó, felére csökkentett minimálbér. A családi pótlékkal, a 22 800 forintos munkanélküli-juttatással, esetleg az ingyenes iskolai étkezést is ideszámolva, a 47 ezer forintos közmunka-minimálbér már valóban elérhető. Ez lenne a jövőben a plafon? Havi 47 ezer forint? Akkor is, ha közmunka közel sincs mindenhol, és ahol van, ott se jut mindenkinek?

Nagyon úgy fest. A „nagyon alacsony bér” erre utal. Különben az egésznek nincs értelme. A kormány először megalázóan alacsony összegben határozza meg a közmunka-minimálbért, azután az egész segélyezési rendszert ehhez az alamizsnához igazítja. Mindezt azért, hogy megspórolja annak a tizedét, mint amennyit például csak azzal veszít el, hogy nem olcsó IMF-hitellel finanszírozza az országot, hanem drága piacival.

De nem is erről szól ez az egész. Hanem arról, hogy a kormány elhitesse a többséggel: a megszorítások csak a legnépszerűtlenebb csoportokat érintik – a bankok mellett a romákat és a nyomorultakat. Akik plafon nélkül is a padlón vannak.