Fontos tudni: Közép-Ázsia és a Kaukázus vidékének életét és szokásait nem célszerű csupán európai nézőpontból megítélni. Érdemes szem előtt tartani e térségek – az európaitól – merőben eltérő társadalmi, politikai vagy akár kulturális fejlődését, bonyolult történelmét, amely nehezen összevethető más régiókéval. Ez a nyugatiak számára nehezen érthető, helyenként az évszázados szokások alapján működő, archaikus társadalmi és kulturális szövet, sajátos értékrendszer keretezi az itteni országok mindennapjait és a jövőbe vezető útját.

A külső szemlélő számára időnként fel- és megfoghatatlanul. Nem egyszerűen idegen és meglepő, de riasztónak tűnő szokások és hagyományok élnek tovább manapság is a lányrablástól a vérbosszún át a nomád életformáig. Végtelenül leegyszerűsítő, mi több: demagóg megoldás lenne összehasonlítgatni a nyugati kultúrával, a különbségeket sorolni és ennek alapján minősíteni Közép-Ázsiát, a Kaukázust és az ottani társadalmi jelenségeket és politikai rendszereket. De szintén hiba lenne egy kézlegyintéssel elintézni mindezt. A megértésre törekvésen túl, tetszik, nem tetszik, ilyennek kell elfogadnunk: a rendkívül harcias kaukázusi világgal, a közép-ázsiai klánok, rokoni kapcsolatok jelenségeivel együtt, amelyet az egyre mélyülő társadalmi különbségek még inkább kiéleznek és felszínre hoznak. Azoknak a történelmi és társadalmi előzményeknek a viszonyrendszerében érdemes szemrevételezni és elemezni, amelyek következtében a mai helyzet előállt: a máig jelen lévő nomád lét, az iszlám térhódítás, az orosz gyarmati korszak, a szovjethatalom évei nyomán.

Közép-Ázsia és a Kaukázus azonban napjainkban átalakulóban van. A természeti kincsek, főként a földgáz és kőolaj gazdagsága áldás ugyan, de nem megváltás e térségnek. A különbségek még az egyes országokon belül is vidékről vidékre eltérőek, nemhogy az egyes államok között, néhol ráadásul igen számottevően, ami óhatatlanul gerjeszti a feszültségeket. Ezek kezelésében a régmúltból itt maradt, „bevett” módszerek még mindig fontos szerepet játszanak, amint ezt számos véres összecsapás is jelezte az elmúlt években.

Ráadásul a tőszomszédságban fekszik a nagyvilágnak folyamatos fejfájást okozó Afganisztán, egy igazi lőporos hordó, a maga barátságtalan tálibjaival, a közelgő csapatkivonással, a virágzó kábítószer-csempészettel, a maga nemzetiségi ellentéteivel – a katonai és politikai befolyásért versengő külső hatalmakról már nem is beszélve.

Ez a rendkívül bonyolult képlet ma Közép-Ázsia – és a Kaukázus.

A kép azonban akkor teljes, ha azt is észrevesszük: a világ Közép-Ázsiában is megy előre.

Például Kazahsztán óriási pénzeket fektet az oktatásba: az idén már két kazah egyetem is bejutott a világ 400 legjobbja közé. Asztanában nemzetközi vásárt szerveznek éppen a napokban a hazai és főként a külföldi oktatási intézmények számára együttműködési és toborzási céllal. A kazah állam évente több száz diáknak biztosítja a külföldi egyetemi tanulmányok megkezdését a Bolasak nevű program keretében. Gőzerővel zajlik a kazah mezőgazdaság és a feldolgozóipar fejlesztése, ami – az oktatási területhez hasonlóan – kifejezetten testre szabott együttműködési terület Magyarország számára: az iparág magyar vállalatai előtt egy sor más területen is előnyös lehetőségek nyílhatnak, ha a magyar kormányok komolyan törekszenek erre. Ahogy teszi ezt például Lengyelország, Csehország vagy Hollandia. Tudatosan, tervszerűen, az aktuális politikai kurzusoktól függetlenül.

A kormányzati kapcsolatok rendszeressége fontos és szükséges a bizalom kiépítéséhez, de önmagában nem elég a közép-ázsiai kultúrkörben: a közös történelmi út, az arrafelé máig élő lovas nomád hagyományok közös ápolása, az együvé tartozás élménye, a rokoni szálak őrzése mind-mind fontos része a bizalom építésének, a kölcsönös megértési folyamatnak. Lehet ugyan ironizálni a közös kulturális hagyományok ápolásán, megmosolyogni az ehhez kötődő rendezvényeket, de ezzel csak önmagunkról állítunk ki szegénységi bizonyítványt: gőzünk nincs az ottani kultúráról, nemhogy megértéssel viseltetnénk irányába. Az ilyen rendezvények szerepe és társadalmi megbecsültsége arrafelé jóval magasabb, mint nálunk, mert az ottaniak számára az összetartozás, a barátság, az együttműködés fokmérője. Persze nyilván lehet – sőt kell is! – jobban, szervezettebben és átgondoltabban, egy magasabb minőségi szinten művelni a közös hagyományőrzést. Csupán egyet nem célszerű: hátat fordítani ennek a nem is túl távoli régiónak!

Manapság lépten-nyomon azt halljuk, hogy lovas nemzet vagyunk, így természetesen előfordul, hogy időnként átesünk a ló túlsó oldalára. Jól felfogott (gazdasági) érdekeink azt sürgetik, hogy derekasan üljük meg azt a lovat, ne valljunk szégyent éppen Közép-Ázsiában!

A szerző kutató