Csak tudnám, hogy milyen mesecsatornákból tájékozódik a világ dolgairól, s milyen társasággal vitatja meg azokat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, mielőtt nyilvános szerepléseit megelőzően, a fodrászat és a makulátlan ünneplő felöltése után elhiteti magával, hogy képességekkel és felhatalmazással rendelkezik a nemzet jövője záloga, az oktatás átalakítására? Amióta felvetette: vissza kellene fogni az angol oktatását az iskolákban, mert az a nyelv túl egyszerű, s elveszi a fiatalok kedvét a további nyelvek tanulásától, tűnődöm: mennyi Monty Pythont (pardon, Besenyő Pista bácsit) kellett nézni ahhoz, hogy ennyire megforduljon a lovon?!

És nincs vége. Az államtitkárságon immár a két tannyelvű iskolák működésének újraszabályozásán okoskodnak, s az elképzelést államtitkár asszony olyan erős érvekkel támogatta meg, mint hogy a történelmet (köztudomásúlag a hazafias érzés kialakulását segítő tárgyat) csakis magyarul lehet tanítani, ezért inkább a természettudományos tárgyakat tanítsák idegen nyelven, hiszen oktatásuk attól erősödne és „nemzetköziesedne”, egyebekben pedig nem lesz baj, elbocsátás, hiszen aki idegen nyelven képes tanítani, az magyarul is tud.

Talán az sem hord össze ennyi sületlenséget, aki világéletében csak Kretén magazint olvasott. Tegyük félre a kérdést, hogy egy szabad országban miért kellene megszabni bárkinek, milyen nyelven tanuljon bármit, a magyar nyelv és irodalmon kívül?

Sokatmondó, hogy a hazafias érzés kialakításáért felelős tárgyként definiálja a történelmet. A provincializmustól szabadabb emberek ehhez hozzátennék, hogy a történelem segít megérteni a világ politikai és gazdasági folyamatait, segít megérteni nemzetünk nagyjainak erényeit, de esetleges politikai hibáit is, hozzásegítve ahhoz a felnövekvő generációt, hogy nagyobb sikerre vigye ezt az országot, mint amire a jelenlegi (politikai) elitnek telik. Idegen nyelven beszélők tudják: különböző nyelvek azonos szavainak egészen különböző másodlagos jelentésük van, amiből például mentalitásra, attitűdre lehet következtetni, s ez jól jöhet a nemzetközi kommunikáció során. Talán már Hoffmann államtiktár asszony fülébe súgta valaki a derék kereszténydemokrata urak közül, hogy javaslatainak logikájára hivatkozva akár Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és a Vajdaságban tanuló magyar fiatalok tízezreitől is el lehetne vitatni a lehetőséget, hogy egy másik országban ugyan, de anyanyelvükön tanulhassanak, ha úgy szeretnének.

Ami a természettudományokat illeti: az oktatás nem attól lesz nemzetközi és erős, hogy idegen nyelven tanítjuk, hanem attól, hogy a pedagógusok elmélyednek a világ tudományos eredményeiben, erre ösztökélik tanulóikat, s nyitott, tehetség- és eredményorientált szemléletet adnak át nekik, a provincializmus helyett.

Talán az idegen nyelvek elleni kitörés újabb epizódja nem is az igen színvonalas oktatást nyújtó intézmények ellehetetlenítésére szolgál. Talán egyszer kiderül: Hoffmann Rózsa valójában az abszurd humor kedvelője.