Uj Péter: Ablak a jövőre
Állok a sorban a hiper postája előtt, persze lehetett volna annyi eszem, hogy elkerülöm messzire, ha már folyton azt látom, hogy mindig sor áll, de hát olyan jól útba esik így bevásárlásnál, meg tulajdonképpen simán ráérek, amíg a többiek benn gyűjtögetnek a polcok között, mindegy, be kéne fizetni néhány csekket, mert a számlám már üres, kápém van kölcsön, a csekkek meg jönnek.
Előttem vagy tízen, lassan mozog a sor, majdnem mindenki nyugdíjas, és majdnem mindenki kétszázezer forintnyi csekkel, bér-sorbanállók, nyilván, nem élnek ilyen jól a nyugdíjasok még Budaörsön sem, hogy kétkilós rezsijük legyen havonta.
Ha nekem azt mondja valaki 1996-ban, hogy 16 év múlva még ilyen nyomorult sárga sajtcédulákon utalgatják a pénzt az emberek a postán, hát biztosan körberöhögöm. 1996-ban az akkori Creditanstaltnál volt először online banki szolgáltatás, rohantam is számlát nyitni, még nem is internetes volt, hanem saját kis rendszer, a bank szerverére kellett betárcsázni, 14,4-es modemmel, DOS-os ablakok, minden működött flottul, a csekkekkel nem kellett szívni a postán, oda és azt fizettem, amit akartam, kétezer forint volt a gázszámlám.
Most húszezer, nyáron, és sorba kell állni megint. Sőt, most kell csak igazán.
Sosem értettem, hogy hogyan lehetett olyan elektronikus rendszert beszerezni/fejleszteni, amivel tovább tart földolgozni egy nyomorult papirost, mint a régi, manuális módszerrel. Egyszer ráteszi valami szkennerre, aztán beüt egy számot valahova, aztán lehúzza valami gépen, aztán beteszi ugyanabba a gépbe, az talán rányomtat valamit, beüti egy számológépbe az összeget külön, végül kézzel letépi a feladóvevényt.
Öt külön művelet, mintha egy Terry Gilliam-féle Kafka-adaptációra írták volna a koreográfiát. 2012-ben, amikor már a lángosos is vonalkódolvasóval számláz, egy pittyentés a lézerrel, és heló. A postán egy húszcsekkes profi sorálló húsz perc alatt sem végez.
Kinyitnak két új ablakot, rendesek, szétoszlik a nép, még harminc perc és ablakközelbe jutok. Az előttem lévő csekkjei már elfogytak, készülök, hogy én jönnék, de nem, mert a kedves és minden előírást pontosan betartó postai alkalmazott megkérdi az előttem állót, hogy akkor Szerencsekket tölthet-e? Meg kell kérdeznie, ki van adva neki. Visszanyerheti az ügyfél a legnagyobb befizetett összeget.
Persze, tölteni akar, miért ne akarna? Adatokat írnak papírra, e-mail cím, például, ezen elgondolkodik a szomszéd pár percig, fölhív valakit, hogy akkor ez hogy is van, és akkor kukac, pont, hu.
Már az is szép, hogy egy ilyen állami izé, sajtcédula-monopólium, miközben a kényszerügyfelek félórákat dekkolnak a sorban, marketingakciókkal bíbelődik, szép ez az elkötelezett eredménycentrikusság, legalább az állami szférában tomboljon a kapitalizmus, ha már a magánszektort kinyírják, de próbáljuk már meg kitalálni, mi lehet egy ilyen akció célja? (Azon kívül, hogy sok tízmilliót kifizethettek egy ügynökségnek, amelyik ezt a fantasztikus nevet meg a többit kitalálta.) Hogy a postán és ne másutt fizessük be a csekkeket? Lehet még valahol? Hogy inkább ilyen múlt századi sajtpapírokat használjanak banki átutalások, beszedési megbízások vagy más, kevésbé XIX. századi szolgáltatások helyett? A közös állami pénzből ilyenre is telik. Tényleg, mi a szar ez?
Jó, a Szerencsekk kitöltve, én jövök, illetve jönnék, mert akkor meg azt dobja be az udvarias, kedves és minden előírást pontosan betartó postai dolgozó az előttem állónak, hogy valamilyen befektetési termék nem-e érdekelné-e? Nem-e fektetne-e be a postán, ha már így végigállta a félórás sort.
Sajnos szegény nyugdíjas rutintalan volt, valami sápadt érdeklődést mutatott, ezért a lelkiismeretes postai dolgozó néhány szórólapot vett elő, egyikre ráírta még a telefonszámát és a nevét is, újabb perc telt el, kész. Én jövök, úgy kezdem, hogy nem kérek sem Szerencsekket, sem befektetési biszbaszt, én ezt a húszast szeretném befizetni, passz.
Még rugózhatnánk itt néhány sort azon, hogy milyen bájos, amikor ezekről az állami valamikről nem lehet eldönteni (és főleg ők maguk nem tudják eldönteni saját magukról), hogy most akkor valami cégféle, hatóság vagy hivatal, hanem teljes a katyvasz, a homály, csak az a biztos, hogy nyeli az adófizető milliárdjait, és ha az nem lenne elég, még rabolja egy kicsit az idejét.
Bizsergető érzés belegondolni, hogy új nagy, nemzeti víziónkban a magánérdek mocskától mentes, szuperügyes, ultrahatékony állam csodavállalatokká gyúrja majd ezeket az izéket, és a postán Szerencsekk meg befektetés mellett okostelefonokat is árulnak majd, de lehet, hogy az e-maileket is ott kell föladni.
A jövő fényesebb, mint gondolnánk, húsz éven belül elérhetjük akár a ‘96-os DOS-ablakot.
