A telefon már okos

Nem kell szörnyülködni azon, hogy a huszonéves magyar fiatalok az utóbbi hetek legfontosabb közéleti eseményei között említik az iPhone5 megjelenését. Fontos, mert felkelti az érdeklődésüket, meg is engedhetik maguknak a készüléket, remélhetőleg.

Ha az okokat firtatjuk, azok között kétségkívül ott van a tény, hogy egyre többen a fogyasztói társadalom e mintatermékeiben találják meg örömüket immár az értelmiség berkeiben is. Ez az igazság egyik szelete. A másik az Apple kíméletlen marketinggépezete. De a jelenség a technológiáról is szól, amely a társadalom legszélesebb rétegeibe is beszivárgott. Hogy az iPhone5 megjelenése fontos esemény, az bizonyítéka és oka ennek.

A technológia végre olyan formában öltött testet, amely az emberek számára érthető, fogyasztható, s szórakoztató, sőt hasznos is. Tíz éve nagy esemény volt az új Nokia kommunikátor megjelenése – csak mivel kisebb volt a volumen, nem szólt ekkorát. Tíz éve még a technológiai és üzleti szektor dolgozóit célozták a fejlesztések, ma sokkal szélesebb körre lőnek. Az innováció végre olyan termékekben és alkalmazásokban testesül meg, amely nagyon sok ember számára elérhető.

Az innováció fő terepe ma a mobil. Magyarországon öt eladott mobilból négy ha nem is iPhone, de okostelefon.

A mobil nem csupán használati tárgy, inkább személyes „társ”, igényeink vannak vele szemben. Az informatikán belül ma a mobilplatformon zajlik a legkomolyabb termékfejlesztés. A nagy vevőkör miatt egyszersmind ez a legnagyobb üzlet is. Az e-mail, a közösségi szolgáltatások, a családi költségvetési programok, az elektronikus könyvek s a fejlesztők számos agyszüleménye hatékonyabbá, okosabbá, vagy épp csak szórakoztatóbbá teheti egy mobiltulajdonos mindennapi életét.

Azon érdemes elgondolkodni, hogy a lendületes fejlődést itthon is jó elősegíteni: átgondolt frekvenciastratégiával és távközlési szabályozással. Ennek hiányában ugyanis kimaradunk e gyorsan változó és sokszínű világból, amely másutt a gazdaságot pörgeti. Az már ok a búslakodásra. Baljós jelek vannak: a korábban az informatikai innovációra büszke magyar iparág mintha benézte volna a mobilalkalmazások piaci lehetőségét.

Míg Romániában és Lengyelországban több száz apró vállalkozás fejleszti alkalmazásait a világpiacra, addig nálunk alig két-három tucatot ha jegyeznek nemzetközi szinten. A jobb fejlesztők külföldön dolgoznak, és nem külföldre dolgoznak, míg a magyar ügyfelek inkább a világpiacon találják meg a versenyképesebb megoldásokat. Pedig nincs is annál nagyszerűbb módja a szürkeállomány exportjának, mint hogy ügyes cégek itthon fejlesztenek okos megoldásokat, amelyet aztán a világpiacon adnak el.

Mi lenne, ha magyar fejlesztők sikerei miatt gondolnák a magyar fiatalok, hogy egy új okostelefon megjelenése fontos közéleti esemény?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.