Nyáron az IMF-delegáció állítólag rögzítette: a köztisztviselők és közalkalmazottak száma Magyarországon legalább negyven százalékkal magasabb, mint amennyire a feladatok ellátásához szükség van. Ha ez így van, a körülbelül 650-660 ezer fős közszférából több mint negyedmillió embert kellene meneszteni ahhoz, hogy feladatarányos legyen a létszám. Közöttük kormánytisztviselőket, orvosokat, pedagógusokat és óvónőket, bírákat és rendőröket.

Igaz, Varga Mihály, a valutaalappal folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Duna TV Közbeszéd című csütörtöki műsorában csak annyit engedett meg, hogy a kormány támogatja a nemzetközi pénzügyi szervezetnek az állami bürokrácia csökkentésére vonatkozó kérését. Arról nem esett szó, hogy mit jelent a túl sok bürokrácia. Sok-sok bürokratát? Esetleg az ügyintézésnek olyan átláthatatlan és szövevényes rendszerét, amely nemcsak a mi napjainkat keseríti meg, hanem a külföldi vállalkozásokat is elrettenti?

Úgy tűnik, az államtitkár talán inkább a leépítésekre gondolhatott, mert a lapunk birtokába került dokumentum szerint a kormány az államigazgatás karcsúsítására készül: hat-nyolcezer álláshelyet szüntetnének meg a minisztériumokban és háttérintézményeikben, valamint a kormányhivatalokban. Hogy miként, egyelőre nem tudni.

Az elképzelés azonban legalábbis aggályos, mert ugyanebben a körben idén januárban már végrehajtottak egy csaknem hétezer fős létszámcsökkentést. Például a megyei kormányhivatalokból csaknem minden tizedik embert menesztették, míg a földhivataloknál ma húsz százalékkal kisebb apparátus dolgozik, mint egy esztendővel korábban.

Ha a bürokrácia csökkentésén tényleg azt kell érteni, hogy kevesebb bürokratára van szükség, előbb-utóbb eljöhet az a pillanat, amikor teljesen meg is szűnhet a bürokrácia: ha nincs ügyintéző, ügy sem lesz. Bár nem biztos, hogy tényleg ezt szeretnénk. Inkább azt kellene célul tűzni, hogy annyi szakembert foglalkoztassanak, s olyan jogszabályi környezetet teremtsenek, ami valóban biztosítja a hatósági ügyek gyors és bürokráciamentes – s nem bürokratamentes – elintézésének feltételeit. A bürokrata, ha jól végzi a dolgát, nagyon fontos, nélkülözhetetlen embere a társadalomnak.

Akár tetszik, akár nem, ehhez megfelelő számú státusra és sok pénzre van szükség. A közigazgatásban egyébként a foglalkoztatottak száma hosszú ideje 105 és 115 ezer körül mozog, amin az sem változtatott, hogy a kilencvenes évek közepe óta vagy ötvenezer embert menesztettek. Ennek az egyik lehetséges magyarázata, hogy a leépítésekkel minden kormány igyekezett a saját kádereinek helyet csinálni a közigazgatásban. A másik: a százezres apparátusra valóban szükség van, ezért a rendszert minden – abban a pillanatban ésszerűnek gondolt – karcsúsítás után ismét fel kellett tölteni.

A kapkodó politika helyett a szakértők dolga, hogy eldöntsék végre, mennyi emberre lenne szükség. A közigazgatás-tudomány kutatói ma inkább úgy látják: a közigazgatásban foglalkoztatottak száma nálunk nemzetközi összehasonlításban legfeljebb átlagos. A szinte mindig költségvetési okok miatt végrehajtott kampányszerű leépítések, majd a lopakodó létszámemelések pedig nem olcsóbb és hatékonyabb államot eredményeznek. A következmény az átmeneti pazarlás, illetve a közszolgák állandó egzisztenciális bizonytalanságával szükségszerűen együtt járó zűrzavar.