Köszönet a házépítőnek

A múlt hétvégén szerény, meghitt hangulatú rendezvény volt egy Budapesthez közeli településen. Ünnepeltünk. Az összefogás erejét. Azt, hogy a civilek és a család összefogásával, magánemberek és társadalmi szervezetek segítségével, a magyar állam és a Dunamelléki Református Egyházkerület 1-1 millió forintos támogatásával elkészült a tatárszentgyörgyi özvegy háza, amelyet átadtunk. Az alig huszonhat évesen meggyilkolt Csorba Róbert félárván maradt két gyermeke – az ötévesen kivégzett Robika testvérei – már az új helyen járnak iskolába, óvodába.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki részvételével, munkájával, felajánlásával és természetbeni hozzájárulással, adománnyal segítette a Nemzetközi Újjáépítési Akciót.

Ezzel a Phralipe Független Cigány Szervezet hároméves erőfeszítései révén, valamennyi érintett családnak – a gyilkosságsorozat áldozatai közvetlen hozzátartozóinak, illetve a súlyos sérüléseket elszenvedőknek – segítettünk a lakhatás megteremtésében vagy komfortosabbá tételében. Mintegy 23 millió forint készpénz felhasználásával 12 ház javítását-építését végeztük el, illetve ennyi család sorsán segítettünk összesen mintegy 30 millió forint értékben. Ebből 9,5 millióval a magyar állam, 1 millióval a református egyház járult hozzá az újjáépítéshez. A többi forrást a családok, külföldi barátaink és magyar szervezetek, egyének adományai biztosították, többek között képzőművészek felajánlásai. Emlékeztetőül vagy összegzésül néhány sor hároméves munkánkról: A Csorba szülők a mi felújításunknak köszönhetik a komfortot, sikerült elhárítanunk az életveszélyt a tatárszentgyörgyi aktivista felégett házánál, a kislétai kislány nővére családjával lakik édesanyja komfortossá tett házában. Nagybátyja családja lakik a nagymamával a komfortossá tett, új cserepezésű házban. A Rontó szülők házáról sikerült levásárolni a félmillió forintnyi adósságot, és elkészült a ház emeletbeépítési terve. A Jakab szülők házáról sikerült elhárítani az elárverezést, és rendbe hozni a fürdőszobát. A tiszalöki özvegy lányának családjával él a vásárolt-felújított háromszobás komfortos házban. A nagycsécsi özvegy egyik lányával lakik a vásárolt-felújított másfél szobás házban, másik lányának is kialakítottunk egy egyszobás komfortos lakást az udvarban. A piricsei hatgyermekes család visszaköltözött a megvásárolt és felújított kétházas, ötszobás portára, amely a sérült nagymama tulajdona. Csak az alsózsolcán meglőtt fiatalember nem lakik a neki felújított kétszobás komfortos házban, amit egy hónapos bentlakás után albérletbe adott. És végül: a tatárszentgyörgyi özvegy két gyermekével megkapta a lakhatási engedélyt a háromszobás, újonnan épített házra, és a gyermekek nagyon szeretnek az új helyen óvodába, iskolába járni.

Persze, jó lenne, ha a családok kapnának további figyelmet, segítséget és kárpótlást – ez azonban már más szervezetekre és együttműködőkre marad. A Phralipe-Testvériség megtette, amire neve is predesztinálja.

Külön köszönet illeti a Nemzetközi Építőbarátok (IBO) német szervezetet és a Német Szintik és Romák Központi Tanácsát (Zentralrat Deutscher Sinti und Roma) kezdeményezésükért, anyagi és önkéntes munkában nyújtott segítségükért, a Nyílt Társadalom Intézetet, amely az önkéntesek ellátását lehetővé tette, valamint Balog Zoltán miniszter urat, aki érdemi választ adott a kérdésre: mit tesz a magyar állam? – és gondoskodott róla, hogy családonként 2-2 millió forinttal hozzájáruljon az állam is az újrakezdéshez.

Hároméves munkánkat a magyar sajtó részéről legfeljebb gyanúsítgatások, vádaskodások érték. Sem az önkéntesek erőfeszítéseinek tárgyszerű bemutatása, sem a szolidaritás eszméjének felemlegetése nem fért bele a szerkesztők és újságírók gondolkodásába. Pedig együtt nagy dolgokra vagyunk képesek!

A szerző Phralipe-alelnök

Segítők és segítettek
Segítők és segítettek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.