Pech

Teljesen igaza van Kövér Lászlónak. Ő és barátai „sokak számára már halálra ítélt vagy ódivatú, kimúlóban levő értékeket” elevenítettek fel, és tettek a politikájuk középpontjába, „ami nem mindenki számára elfogadható”.

A beismerést, mint a fideszes politikusoktól immár megszoktuk, külföldön tette, Strasbourgban, miután részt vett az Európa Tanácshoz tartozó országok parlamenti elnökeinek találkozóján. A fenti megállapításban alighanem benne van, hogy Kövér igen egyedül érezhette magát. A többiek nyilván a manapság divatos XXI. századi értékeket állították politikájuk középpontjába, és nem nagyon értették, hogy a magyarok miképpen gondolják a XX. század első felének mentalitásával leküzdeni mai gazdasági válságukat.

Az is érdekes pillanat lehetett, amikor a Bundestag elnökének Kövér elővezette, hogy az IMF/EU-hitelkeretnek csak gazdasági feltételei lehetnek, politikaiak nem. Pedig a gazdasági feltételek teljesítésének vagy visszautasításának is vannak politikai következményei, elég, ha Orbán Viktor híres-hírhedt listájára utalunk, amelyen csupa állítólagos gazdasági követelés állt, amit persze ő politikai okokból rákent az IMF-re. Közben az Európai Unió tizenegy külügyminisztere azt találta ki, hogy forrásmegvonással kellene sújtani a demokratikus alapjogokat megsértő tagállamokat.

Kövér – és Orbán – nem érti és nem is akarja megérteni a világot. De kormányozni akarja Magyarországot. Pechük van, de nekünk is velük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.