A verseny létét vagy hiányát sokféleképpen lehet mérni. Érdemes megvizsgálni az árak alakulását, szintjét és nem utolsósorban a szolgáltatók nyereségességét. Magyarországon a 2000-es évek eleje óta a telekommunikációs szolgáltatások ára évről évre csökken. Az árcsökkenés mellett a lakosság jellemzően egyre jobb minőségű szolgáltatást kap. Nem volt ez máshogy a mobilkommunikációs piacon sem, azonban 2010–2011 fordulóján a mobilpiacon az árcsökkenés megállt, és a szolgáltatók lassan elkezdtek árat emelni.

Azt, hogy mi állította meg az évtizedes árcsökkenést, nem szükséges nagyon magyarázni. Az állam 2010 őszén úgy döntött, hogy elvonja a telekommunikációs szektor profitjának a felét. A szolgáltatók megtérülése ekkor drasztikusan csökkenni kezdett. A Magyar Telekom esetén a sajáttőke arányos-megtérülés a korábbi 14 százalékról 9 százalékra csökkent. Első ránézésre ilyen alacsony megtérülés mellett a társaság jobban járt volna, ha hálózatfejlesztés helyett, inkább 7,5-8 százalékos hozamú állampapírba fektet. 1-1,5 százalékpontos prémiumért jellemzően senki sem vállal üzleti kockázatot, főleg nem Magyarországon.

Ettől függetlenül tény, hogy regionális összehasonlításban drága nálunk mobiltelefonálni. A lengyel szinthez képest – számításaink szerint – 20-30 százalék az árkülönbség.

A gyenge megtérülés, de drága telefonálás ellentmondása feloldható. Nem kizárható, hogy már a különadó előtt, és valószínűleg utána is keletkezett extraprofit a mobilüzletágban a gyenge verseny miatt. Ezt azonban a gyengélkedő vezetékes üzletág eltakarta. Magyarul, a 9 százalékos megtérülés mögött egy kevésbé nyereséges vezetékes és egy nagyon profitábilis mobilüzletág áll. Ez utóbbi érvelést támasztja alá a második legnagyobb mobilpiaci szereplő számainak vizsgálata, ami alapján kijelenthető, hogy átlag feletti a megtérülés a mobilüzletágban. Ez esetben a verseny élénkítése kívánatos lehet, és a fogyasztók összességében jobban járnak.

Így is felmerül azonban a kérdés, hogy vajon egy teljesen új hálózattal rendelkező belépő-e a legjobb megoldás a problémára. Lehet, hogy így van. A szabályozónak számos eszköze van arra, hogy a mobilpiaci versenyt az adófizetők pénzének felhasználása nélkül ösztönözze. Ezek közül az eszközök közül, amelyeket Európa számos országában alkalmaznak, azonban még egyet sem próbáltunk ki igazán.

Kis túlzással nem a hálózat teszi a mobilszolgáltatót. Az optimális hálózatméret valójában egy, maximum két hálózatot jelent. Ez lenne a legolcsóbb. A régióban az elmúlt években új tendencia bontakozott ki. Az új irányvonal az, hogy két szolgáltató összefog és egy hálózatot építenek kettő helyett, ami számottevően olcsóbbá teszi a fejlesztést és így a szolgáltatást is. Ezt teszik például Lengyelországban a France Telekom és a Deutsche Telekom helyi leányvállalatai. Csehországban is hasonló összefogásról tárgyalnak a németek a spanyol Telefonica helyi leányvállalatával.

A hálózatépítés több tízmilliárdos költsége helyett a meglévő hálózatok korrekt áron történő kibérlésével több szolgáltató, többek közt egy állami szereplő is megjelenhetne a piacon. Ez erősítené a versenyt, és egy állami szolgáltató elindítása is pár milliárd forintból megoldható lenne. Ez az a virtuális szolgáltatómodell, amelyet már elkezdett a Tesco és a Lidl, a meglévő hálózatok használatával. Ezt továbbfejlesztve, a szabályozó aktív felügyelete mellett, a verseny élénkítése biztosítható lenne. Legalábbis számos országban – többek közt a szomszédos Ausztriában is – ez a modell működik.

A szerző CFA, Concorde, elemzési vezető