Bizonyíték hiányában...

A volt elszámoltatási államtitkár, Budai Gyula a múlt héten, egy két éve folyó rágalmazási perben végre személyesen elment a bíróságra, ahol közölte, hogy két volt miniszterelnök hamis tanúzásáról szóló vádjaira bizonyítékai vannak, de azokat csak a későbbiekben kívánja előtárni. 

Csakhogy: ha a nevezett bizonyítékok valóban rendelkezésére állnak, akkor azokat a nyomozás során az eljáró hatóságok rendelkezésére kellett volna bocsátania. Ha viszont nincsenek, akkor hamis ténybejelentést tett a bíróság előtt. Egyik rosszabb, mint a másik.

A Sukoró-ügy minden részletét közreadta már a sajtó, s ma már szinte nyilvánvaló, hogy a korábbi kormányzati időszak vélt vagy valós visszaéléseinek elszámoltatásában ez a történet a legnagyobb baklövés. Mivel az üzlet a maga valóságában meg sem valósult, az államot egyetlen fillér kár sem érte. Az a lehetőség pedig, hogy egyes beruházásokat a kormányzat kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági érdekként határoz meg, a jelenlegi hatalom eszköztárában is szerepel. Gyurcsányt és Bajnait azzal vádolta meg a kétharmados kormányerő, hogy egy izraeli üzletember itthon vásárolt olcsó földjét intézkedéseik nyomán drágán számította be az állam egy olyan üzletbe, amelyben – állításuk szerint – cserébe olcsó állami földet kaphatott volna az illető. Hogy azután ezen kaszinót, áruházat, autógyárat vagy húsüzemet nyitott volna, az teljesen mindegy. A gyanú lényege az volt, hogy a nemzeti vagyon bő negyedét kitevő termőföldből olyasvalakinek jutott volna olcsón egy vaskos szelet, aki ezért nem adott megfelelő ellenszolgáltatást.

A jogi huzavona legalább arra jó volt, hogy kiderüljön: nincs ma hatóság, szakértő, ügynökség, amely képes lenne egyértelműen kimondani, Magyarországon mennyit is ér egy hektár föld. Ahány értékbecslés, annyi eredmény. Amikor Budaiék a nemzet földterületének elkótyavetyéléséről beszélnek Sukoró kapcsán, akkor rögtön eszünkbe juthat, hogy mi is a helyzet a helyben szokásos és bemérhető üzleti érték harmadán Fidesz-közeli érdekeltségeknek nemrég 20 évre bérbe adott állami területekkel. Ezt a kérdést igazából nem is mi tesszük fel, hanem Budai elődje a vidékfejlesztési tárcánál, Ángyán József.

Ám a lényeg mégis az: miközben a hatalom a hazai termőföld védelméről beszél, halvány fogalma sem lehet arról, mi mennyit is ér. Végeláthatatlan bírósági eljárások zajlanak ezer szakértővel, ügyvéddel és tanúval, miközben a nemzet fennmaradásának kikiáltott földkérdés ügye egy tapodtat sem halad előre.

A hazai föld kétharmada olyan tulajdonosok kezében van, akiknek a tényleges termeléshez semmi közük nincs, bérleti jövedelmük után viszont egy fillér adót sem fizetnek. E viszonyrendszerben bármiféle földcsere vagy egyéb állami ügylet kapcsán értékvesztésről vagy vagyonelherdálásról beszélni teljesen értelmetlen, hiszen azt sem tudjuk, milyen értékekről forog a szó. Budai tehát nagy bajban lesz, ha végre bizonyítani akar.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.