Kötelezővé tenné az etikát vagy a hittant az oktatási kormányzat az iskolákban. Eddig is volt ilyen tantárgy. Egyetemeken és főiskolákon képeztek etikatanárokat, kicsiny óraszámban, de része volt az erkölcsoktatás a tanterveknek is. 

Szerény helyen és szerény óraszámban. Pedig vannak elszánt harcosai annak, hogy ezt az ismeretet (?) tantárggyá kell emelni, osztályozni kell, sőt érettségiztetni belőle. Erről sokan sokféleképpen gondolkoznak.

Most az etika hittanpótlóként jelenik meg az iskolában. Aki a hittant választja, az megkapja a vallás dogmáihoz tartozó valláserkölcsöt is. Aki viszont nem jár hittanra, az – véli ez a kormányzat – erkölcsi ismeretek nélkül marad. Ezt akarják pótolni az etika tantárgyként való intézményesítésével.

Ez így a társadalom egésze számára rossz. 1. Egyre több iskola jutott amúgy is egyházi kézbe, ahol a vallásoktatás a tanítás gerince, hiszen nemcsak a hittanban, de a többi tárgyban is nyilván érvényesítik az egyházi értelmezést. Aligha fognak az egyházi iskolákban valamilyen nem vallásos, az ateizmus etikáját is megengedő tantárgyat oktatni. 2. Az állami iskolákban is csak alternatíva az etika. Az állam első helyre a hitoktatást helyezi. Azt gondolom, hogy nagyon nehezen fognak ellenállni a nem vallásos vagy a csak maguk módján hívő szülők a nyomásnak. Az osztály nagyobb része megy a hitoktatásra, a „kis pogányok” meg várják az etikatanárt. Ha meg tudják oldani az órarendi egyeztetést. 3. Kiből lesz az etikatanár? Biztos sok filozófiai, erkölcsi kérdések iránt érdeklődő pedagógus veszi fel kiegészítő képzésen ezt a tárgyat. De azt olvasom, hogy sok helyen az etikát is papok tanítják. Sőt, a „polgári” etikatanárok képzését a főiskolaira rangra emelt papneveldék kínálják. Aki nem látja itt az alternatíva hiányát, az vak.

Sokáig úgy látszott, hogy az Orbán–Hoffman-féle oktatáspolitika az érett Kádár-korszak iskolai világát akarja feléleszteni, miközben a két világháború közötti személyiségekre, állapotokra hivatkozik. A múltat, amelyet a kilencvenes évek, ha nem is eltöröltek, de lebontottak, vissza akarják állítani.

Tekintélyelvű rendszernek tekintélyelvű iskola kell. Központilag irányítva, egyfajta tankönyvből oktató, egyformán szorongó tanítókkal és szülőkkel. A tankötelezettség korhatárának leszállítása volt az első lépcső. Jelezte: az iskola nem arra van, hogy segítse a társadalmi felemelkedést. A következő lépés volt az alapítványi oktatás háttérbe szorítása, s az egyházi iskoláztatás alapos megtámogatása. Már szó sincs arról, hogy ne kerülhessen egy település egyetlen iskolája egyházi kézbe. Az államosított iskolák ejtőernyős igazgatókat kapnak. (Ahogy a nyolcvanas években egy minisztériumi előadó könnyedén gimnáziumigazgató lehetett. Akkor sem szólhatott be a kinevezésbe a tantestület, a szülők közössége, a helyi közösség. Rend volt.) Ezek az igazgatók a központi ideológiai elvárásokat követve igazgatnak, alkalmaznak, bocsátanak el és vesznek fel majd.

A Fidesz-állam az eddigi gondolati űrt gyorsan pótolandó eszmét épít. Egyháziasat, valláserkölcsöt hirdetőt, mert az egyházaktól akar politikai támogatást. Eddig meg is kapta, a magyarországi egyházak ugyanis rövidlátóan politizálnak. Így lehet az iskolai etika a politika és a vallás szolgálólánya, nem pedig az egyetemes értékek közvetítője.