Alig több mint két hete, hogy Selmeczi Gabriella a Fidesz nevében „nemzetközi jogilag rendezettnek és lezártnak” tekintette az azeri baltás Safarov átadásának ügyét, s odavágta, hogy az MSZP pedig az oroszok álláspontjára helyezkedett a kérdésben. 

Azóta a száraz Rétvári Bence államtitkár is leizzadt már a kamerák előtt, s elátkozott szocialistaként Bárándy Gergely „bejáratos” lett Répássy Róbert igazságügyi államtitkár titkárságára, mint ahogy Kovács László a külügybe, s nemcsak betekinthetett, hanem fénymásolatban nyilvánosság elé is vihette azokat a papírokat, amelyek bizonyítják, amit a kormányfő is elismert: ő a felelős a nemzetközi skandalumért. Ha emellé még odatennénk egy válogatást az IMF-tárgyalásokról szóló, egymásnak élesen ellentmondó kormányzati nyilatkozatokból, meg a hirtelen fideszes pálfordulást a családon belüli erőszak kérdésében, arra jutnánk: komoly zavar támadt nem csupán az egypólusú erőtér kommunikációjában, hanem annak legbelső köreiben, amely eddig ahhoz szokott hozzá, hogy irányítsa, semmint hogy kapkodva kövesse az eseményeket.

Ilyen zavarodottságot talán húsz év alatt sem láttunk. Nem gondoljuk persze, hogy a Fidesz éppen széthullóban volna. Ám az utóbbi hetek azt az érzést keltik az emberben: már nemcsak a sikerélmény nélkül kiszáradó szakapparátus képtelen követni a kormányfő tárgyalási technikájának napi cikcakkjait, hanem az apparátusokat irányító agytröszt is belefáradt a magyarázkodásokba.

Magasabb posztokon lemondásokra mégsem számíthatunk. Hiába a felismerés, hogy a miniszterelnök politikai hitelének és etikájának mítosza szétfoszlott, kormányzó elitje lojális hozzá. Bármi áron, az utolsó pillanatig az, mert egyenként, magányosan nem tehetnek mást, a frakciózásnak meg nincs kultúrája ebben a fáraópártban. A kormányfőnek pedig a ciklus végéig azért is hatalmon kell maradnia, mert a demokratikus ellenzék még éretlen a kormányzás átvételére, Orbánnak – mindannyiunk romlására – végig kell járnia politikusi megsemmisüléséig tartó Canossáját, bármilyen jövőbeni politikai feltámadása ugyanis az országnak nem érdeke.

Mégis, a lojalitás ha nem fogyott is el, de megrendült. A Fidesz eddig kifelé tömörnek tűnő falanxa elbizonytalanodott. Nem mondhatjuk, hogy jele volna bármilyen utódlási harcnak, de annyit mondhatunk, hogy megfigyelhető valamiféle helyezkedés a párt felső köreiben. És ha van ilyen, annak egyetlen oka lehet: a kormányfő növekvő bizonytalansága. Az a bizonytalanság, amely észleli, hogy sikertelen politikáját mind kevésbé tudja eladni „az embereknek”.

Nem vagyunk jósok, nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Abból csak annyit látunk, ami a jelenből következhet. A hatalom és az ország erodálódása Orbán vezetése alatt – biztosan; a Fidesz távozása a hatalomból 2014-ben – talán. A demokratikus ellenzéknek elhúzódó és mind keservesebbé tett küzdelemre érdemes készülnie.