„Ma is élnek olyanok, akik a Recsken történteket relativizálják. Ezért újra és újra ki kell mondani, hogy a bűnt bűnnek, a bűnösöket bűnösnek, az áldozatokat pedig áldozatnak tekintjük”. Ezt mondta az államfő a recski emlékparkban. Untig ismerős szöveg, mindenféle elkötelezettséggel ki szokták ezt mondani újra és újra. Ki itt, ki ott, ki mindenhol. Pedig ez nem jó szöveg. Két okból sem.

Áder János a recski megemlékezésen

Az egyik: ha az ellen akarunk tiltakozni, hogy lekicsinyeljenek, bagatellizáljanak borzalmas bűnöket, akkor ezt kell mondani. És nem relativizálásról kellene beszélni, hiszen azt mindnyájan tesszük, nem is tudjuk nem tenni. Aki nem relativizál, az abszolutizál, márpedig a földi létben semmi sem abszolút. Van a világ ismert történetében legnagyobb légi katasztrófa, tengeri ütközet, város és így népirtás is, egyikre sem mondhatjuk, hogy abszolút és semmihez sem hasonlítható, hiszen épp hasonlítás által tudjuk őket minősíteni.

Minden relatív, vagyis viszonylagos, és nagyon fontos, hogy ennek tudatában legyünk. Mondjuk, a szörnyű zeitzi tábort viszonyítjuk Auschwitzhoz, és jóval nagyobb túlélési arányt kapunk. A különbségben benne van az Auschwitzból Zeitzba vitt Kertész Imre élete: néhány remekmű és egy Nobel-díj. Ki mondhatja, hogy Zeitz relativizálásának nincs értelme?

Ha pedig a Zeitzban történtek relativizálhatók, akkor a Recsken történtek is. A nyilas kormány belügyminisztere is, külügyminisztere is háborús bűnös volt, ha az egyik megérdemelte, hogy felakasszák, akkor a másik is. Vajna belügyminiszter azért harcolt, hogy Szálasi ne ismerje el a véd- és menleveleket, Kemény külügyminiszter meg azért, hogy elismerje. Utóbbi győzött, a különbség sok ezer üldözött élete. Ezeknek az életeknek az értékét bagatellizálja, aki nem tesz különbséget köztük, vagyis nem relativizálja a háborús bűnt.

A másik: ha a bűnösöket egyszerűen bűnösnek, az áldozatokat egyszerűen áldozatnak tekintjük, akkor soha nem fogjuk tudni áttekinteni az életek teljességét. Mi volt Kádár akkor, amikor a recski áldozatok áldozatok voltak? Szintén áldozat, csak máshol tartották fogva. Előtte és utána meg bűnös volt, akárcsak prominens bűn- és áldozattársai, Aczél és Kállai. A recski kényszermunkások között volt bőven exávós, exrendőr. Olyik az egyik héten még az Andrássy úton vert, a másik héten már őt verték Recsken, a harmadik héten normásként, brigádvezetőként, besúgóként szolgálta fogvatartóit fogolytársaival szemben.

Ha a bűnösöket és az áldozatokat két különálló csoportnak tekintjük, melybe mintegy természetük szerint osztódnak szét az emberek, akkor semmit nem fogunk megérteni, nemhogy a történelemből, de a jelen bűneiből sem. A bűn nem a semmiből lesz, annak az egyik legfontosabb alapanyaga a bűnhődés, a szenvedés, az áldozati lét.

A bűn igen gyakran áldozatból lesz vagy áldozatok emlékéből. Semmit nem tud a bűnről és nem is tud tenni semmit ellene, aki ezt az összefüggést elmellőzi. Kurucok bűneiben labanc bűnök vannak és fordítva. ’48-as román, horvát bűnökben magyar bűnök vannak és fordítva. Magyar kisebbségeket üldöző bűnösök között elnyomott nemzetiségi exáldozatok vannak. Az úri Magyarország áldozatai és a Tanácsköztársaság bűnösei, a Tanácsköztársaság áldozatai és a fehérterror, a kereszténynemzeti kurzus, a nyilasterror bűnösei, mindezek áldozatai és a kommunista bűnösök között összefüggés van.

Szó sincs róla, hogy minden áldozatból bűnös lenne, és minden bűnös áldozatból lenne. Az összefüggés egyáltalán nem teljes körű, nem végzetszerű, de jelentős. Senkit nem ment föl, de sok mindent megmagyaráz, amit soha nem fognak megérteni, akik bűnösökre és áldozatokra osztják föl a világot.