A sors lesz irgalmas?
Egyetlen hazai kórház sem felel meg a minimumkövetelményeknek, azoknak a szakmai feltételeknek, amelyek hiányában nem lehet azt mondani, hogy a betegek a gyógyulás maximális reményében és a kockázatok minimalizálásával bízhatják magukat az orvosokra. Ez nem egy katasztrófajelentés részlete, hanem a – lényegét tekintve – az országos tiszti főorvos minapi közlése.
A minimumkövetelményeknek megfelelő, normális országban ilyenkor azonnal közbelépnek a hatóságok. A betegek biztonsága érdekében bezáratják azokat a kórházakat, amelyek megfelelő eszközök, műszerek, alkalmas szakemberek híján nem képesek a megfelelő gyógyításra, viszont további bajokat hozhatnak betegeikre.
Ezzel szemben Magyarországon mi történik? Kiáll az országos tiszti főorvos egy jelentős szakmai publikum elé, és szépen levezeti: ugyan ellenőriznem kellene a minimumfeltételeket novemberig, de miután tudom, hogy ezeknek egyetlen kórház sem fog megfelelni, nem fogom őket ellenőrizni, ugyanis nem szeretném becsukni még a legrosszabb állapotban lévő osztályt sem.
A hatóság is a maga módján gyógyít: a feltételek átszabását szorgalmazza, ebben működne közre. Ha pedig már átszabták, felpuhították a követelményeket, a hivatal majd szigorúan számon kéri azokat. És ha valaki hamarabb lesz beteg, azzal legyen irgalmas a sors? Olyan ez, mintha a rendőr, akinek az orra előtt sorra rabolják ki a gyámoltalan öregasszonyokat, ahelyett hogy a rablókat elkapná és bilincsbe verné, inkább elsétál a Parlamentig, arra kérve a törvényhozókat, vegyék ki ezt a cselekményt a büntető törvénykönyv passzusaiból. Hiszen ha mindenki öregasszonyokat rabol ki az utcán, a leghelyesebb, ha ezt tekintjük kiindulópontnak, s ha legalább életben hagyják az áldozatokat, szemet hunyunk. Végül is mindenki jól jár a maga módján.
Az Orbán-kormány viszonya az egészségügyi ellátás minőségi garanciáihoz hivatalba lépése óta ellentmondásos. Első intézkedéseik között függesztették fel a még a szocialisták által elfogadott minimumszabályok végrehajtását. Ezt követelte is a szakma az új kormánytól.
A tisztiorvos álláspontján nincs is nagyon mit csodálkozni. Hiszen amikor ugyanaz a tulajdonos, azaz a szabályszegő és az ellenőrző, mint most, az igen könnyen a rendszer lezülléséhez vezet. Rövid távon ugyanis mindig egyszerűbb, olcsóbb az ellenőrzést lazítani, mint megoldani a problémát. A betegnek viszont az kerül a legtöbbe, ha nincsen kontrollja az államnak az egészségügyben – sem.
Ha valamit meg kellett volna tanulni a Kádár-rendszer kudarcából, akkor az éppen az, hogy nem szabad megengedni az állam kontrollálatlan működését. A rendszerváltás egyik értelme éppen ennek az egyensúlytalanságnak a megszüntetése. Mint a siker minimumfeltétele.