Érdemes egy válogatást közölni a fideszes bekiabálásokból, beszéljenek maguk a kormánypárti képviselők: „Tessék példát mutatni a normális családból, és akkor utána majd lehet a nőknek érvényesülni”; „Ha így gondolkodtok, kihalunk!”; „Az asszonyoknak, a hölgyeknek a legfontosabb hivatásuk, hogy gyereket szüljenek”. Mindebből a poros konzervatív mentalitásból az igazi példát Varga István honatya (Fidesz) produkálta: „A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar (…) majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni”.

Ezen mondatok után az sem lepett volna meg különösebben, ha Varga István vagy az ülésteremben lévő további öt (!) fideszes honatya – létszámuk is bizonyítja, hogy mennyire tartják fontosnak a kérdést a kormánypártok – csuklóból kezdeményezi a nők szavazati jogának elvételét, az előzetes regisztráció mellett akár még ez is elférhet. Abban semmi újdonság nincs, hogy a fenti idézetek elhangoztak kormánypárti padsorokból, a Fidesz társadalompolitikájának ugyanis alfája és ómegája a társadalmi egyenlőtlenség konzerválása, a társadalmi hierarchia erősítése, a nemi, vallási vagy etnikai kisebbségek kormányzati kirekesztése. Ebben az értelemben úgy tekintenek a nőkre is, mint a politikusok, akik nem hallottak volna a felvilágosodásról, a nemi egyenlőségről. Nagy az esély, hogy nem is.

Antimodernista szemléletmódjuk teljesen idegen saját nyugat-európai testvérpártjaik politikájától is. Képzeljük el, mit szólna Varga István egy kormányülés alkalmával – ez már önmagában egy horrorisztikus gondolat, mármint hogy Varga István valaha bármilyen kormány tagja –, ha a „magyar” Angela Merkel csendre intené. Holott nyugat-európai konzervatív (és nem konzervatív) már régen nem beszél ilyen megalázó, elnyomó és egyben diszkriminatív módon nőkről (azaz munkatársáról, partneréről, feleségéről, saját lányáról stb.), mint a fideszes honatyák – beleértve ebbe természetesen a kormánypárti képviselő asszonyokat is. Utóbbiak esetében nem várom el, hogy a fenti mondatok után sajtóközleményben határolódjanak el a hímsoviniszta padtársaiktól, de remélem, tisztában vannak azzal, hogy azok nagyjából úgy tekintenek rájuk, mint gyerekgyárakra, kik sütnek, főznek, takarítanak, majd újra szülnek, és ha a férfi elalszik a meccsen, úgy utána lekapcsolják a televíziót.

„Ha ötöt szülsz, nem vernek meg otthon?” – kérdezte egy a hétfői üléssel foglalkozó blogbejegyzés. A kérdés jogos, hiszen a családon belüli erőszak kérdése egyike a legsúlyosabb problémáknak. Ezzel kapcsolatban számos statisztika elérhető, szemléltetőnek talán csak annyit, hogy napjaink Magyarországán minden héten megölnek egy nőt, és minden ötödik nő esett át már fizikai bántalmazáson. A kormánypárti érvek szerint viszont ez a nőnek „jár”, e tekintetben pedig folytonosság van a „polgári” Magyarország éveihez képest. 2003-ban ugyanis – nem utolsósorban az 1998–2002 közötti politika következtében – már napirendre vettük a kérdést. Ma már a Demokratikus Koalícióban politizáló Eörsi Mátyással közösen voltunk ugyanis a beterjesztői annak az országgyűlési határozatnak, amely foglalkozott a családon belüli erőszak ügyével. Ezt a problémát, a nők megalázásának „természetességét” ugyanis a láthatatlanságból a látható térbe kellett hozni, hiszen nem a magánélet autonómiájának része az, ha nők ezrei esnek áldozatul szexuális erőszaknak, támadásoknak, sajátos családi „konfliktuskezelésnek”.

Most, amikor azt szeretné az ellenzék, hogy legyen önálló tényállás a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi elismerése, akkor a Fidesz és virtuális pártja (KDNP) annak elutasításával azt üzeni, hogy ez továbbra is az „ajtók mögött lakók” ügye. Ezzel a kormányzó pártok nemcsak azt nem értik meg, hogy a helyzet súlyos, hanem azt sem, hogy a jogalkalmazás során különösen nagy tekintettel kell lenni ezen erőszaktípus sajátos vonásaira. Emellett – mint ezt a statisztikák mutatják – kétségkívül terjedő formája ez a „konfliktuskezelésnek”.

A Fidesz–KDNP antimodernista koalíciója viszont azzal, hogy már az alkotmányügyi bizottság ülésén elutasította a kezdeményezést, majd pedig Varga és társai szavaikkal tettek egy pár évszázados időutazást, világossá tették: nem támogatják, hogy a családon belüli erőszak önálló törvényi kategória legyen. Nem állítom, hogy innentől minden egyes megvert, megalázott vagy megerőszakolt nőért ők viselik a felelősséget, de hogy semmit nem tettek annak érdekében, hogy a tenyér megálljon a levegőben, az biztos. S miért? Mert szerintük a nő csak egy gyerekgyár.

Végezetül veszem magamnak a bátorságot, hogy Varga Istvántól és társaitól minden nő nevében egy életre elbúcsúzzak. Ettől kezdve nem foglalkoztat, mit gondol az IMF-ről, a kirekesztő előzetes regisztrációról vagy a nőkről, mert aki ilyen szemléletet és mondatokat enged meg magának, mint ő, az nem akar és nem is képes egyenlőségre, méltóságra, pozitív identitásra és kiegyensúlyozott kapcsolatokra épülő társadalomban gondolkodni. Az ilyen emberekre pedig nincs szükség a közéletben.

A szerző országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja