Feltárt bizonyos nagyon kellemetlen állami földbérleti ügyeket, ezek pedig rosszulestek azoknak, akik nála közelebb ültek a tűzhöz. Ángyánnak állítólag mindenki köszön. Azt mondják a parlamenti folyosón, szervusz, Jóska, hogy vagy, Jóska, de közben a pokolba kívánják a táskájában veszedelmes dokumentumokat rejtő egyetemi tanárt.

A januárban leváltott vidékfejlesztési államtitkárral, nézeteivel gyakorlatilag az egész szakma szemben áll, a kert-Magyarországról megalkotott fantáziavilágával egyetemi kollégái is vitatkoznak, ám amit a politika napi gyakorlatában csinál, az legalábbis figyelemre méltó. Ő bizony mostanában bilit borogat. Jogában áll, hogy az állami földek szerződéseit megvizsgálhassa, és bár őt is köti némi titoktartási fegyelem, a lényeget mégis közreadja. Az pedig egyszerű: itt a csókosok viszik el az állami földbérletek zömét, az eredeti kormányprogramban meghirdetett kisgazdálkodói lehetőségek pedig csak töredékszázalékokban mérhetők.

Ángyán 2011 közepéig bensőséges viszonyban volt Orbán Viktor miniszterelnökkel. A vidéki kisemberek számára kedves nézetei a kézimunka-igényes vidéki tevékenységekről, az élelmiszerimport elleni védelemről, a helyi piacok megteremtéséről mindenféle kormányfői beszédben is jól megfészkeltek. Csakhogy a volt államtitkár időközben azzal szembesült, hogy itt bizony mindenféle helyi érdek mozgatja a nagy ügyeket, a nemzeti együttműködésben csak a kivételezetteknek jut a közösből.

Amikor ezt személyesen akarta a miniszterelnöknek előtárni, a kormányfő arra sem méltatta, hogy meghallgassa. Idén január óta azután hetente bukik ki egy-egy újabb megmagyarázhatatlan állami földbérleti ügy, melyek kedvezményezettjei rendre a Fideszhez valamilyen módon köthető gazdasági érdekeltségek, személyek. Ángyán közben folyamatosan járja a vidéket, vizsgálja a nyilvánvalót, aztán bemegy a parlamentbe, és afféle kormánypárti zárványként beül a helyére szavazni. Nem tudható, most, a kormányciklus bő felén túl hány Ángyán ül az országgyűlési patkóban. Tanúja voltam a napokban egy olyan kistérségi fejlesztési megbeszélésnek, ahol Budapest környéki kistelepülések polgármesterei teli torokból szidták mindazt, ami körülöttük történik: a járások kialakítását, az egészségügy átszervezését, az iskolák finanszírozásának megváltoztatását, no meg persze a földügyeket. Kettő közülük országgyűlési képviselő is, akik az ominózus megbeszélés után a naiv tudósító kérdésére („és ezt elmondják a Kossuth téren is?”), azt válaszolták, azért a holnapot túl kell élni valahogy.

Ángyánnak igazából nem kell félnie. Nem igazgat többezres települést, nem függ költségvetési átutalásaitól több száz segélyre szoruló, mondhatja a magáét. Most többnyire egyedül ül a patkóban. Ritkán beszélnek vele a korábban előtte hajlongók. Lesz még néhány társa.

Ángyán József a parlamentben