Elképesztő dolgok miatt képesek az emberek gyilkolni. A világ legvacakabb filmje is elég ok lehet erre. Nem esztétikai felháborodás, hanem valamilyen vallási becsületvédelem bőszítette fel úgy a líbiai fegyvereseket, hogy megtámadják és kirabolják Bengáziban az amerikai konzulátust, megöljenek négy amerikait, köztük a nagykövetet. A támadókat egy Mohamed-gyalázó amerikai amatőr film hergelte fel, ahogy egy nappal korábban a kairói hasonló akcióban részt vevőket is.

A líbiai támadást a muzulmán vallási túlbuzgalomnak az elmúlt években történt más erőszakos kitöréseihez lehet hasonlítani. XVI. Benedek pápa egy félreérthető beszéde, egy dán lap Mohamed-karikatúrái, a Korán lapjainak megszentségtelenítése egy afganisztáni USA-bázison, vagy egy monomániás floridai prédikátor hagymázas akciói – mind-mind elegendő okot szolgáltattak rá, hogy a fél mohamedán világban az utca a Nyugat pusztulását követelje. Ahhoz, hogy egy ilyen videó ekkora dühöt váltson ki, megfelelő befogadó közegre van szükség, amely kész rombolni, erőszakkal védve meg az iszlám megtámadottnak vélt becsületét.

A korábbi esetek idején úgy hittük, hogy az „utcát” a muzulmán despoták mozgatják. Nekik érdekük, hogy a tömegek a „Nyugatban” lássák bajaik okát. Az elit érdeke, hogy a tömegek az iszlám becsületét védjék, miközben az ő hatalmukat a nagyhatalmak garantálják. Az „arab tavasz” azonban megmutatott egy másik „arab utcát”. Akkor sokaknak úgy tűnt, létezik egy diktatúraellenes, demokratikus arab és iszlám lehetőség. Olyan, amely kész befogadni a helyi keresztényeket is, amely képes megérteni, hogy az arab világ gondjainak gyökerei elsősorban az arab talajból táplálkoznak. Most úgy látszik, ez korai öröm volt. Az arab világban nem győztek a demokratikus tendenciák. A változás, amelyet a kairói Tahrir tér tüntetői követeltek, nem látszik. Apró átalakulás van csak a rezsim csúcsán, a lényeg nem változott. Ott és másutt is a hatalom másik csoporthoz került. Az iszlám szellemű elithez, amely a kegyességet a demokrácia elé helyezi. A társadalom nem lett befogadóbb, nyíltabb. A bajok, a nyomorúság okait továbbra is távol keresik. Ilyenkor vélik úgy az emberek, hogy a távoli ellenségnek nincs jobb dolga, mint hogy az ő becsületüket, prófétájukat gyalázza. (Abban a sajtóban legalább annyi az összeesküvés-elmélet, mint a magyar nyelvű interneten.) Az agresszív nemzeti, vallási düh a megnyomorítottak és a demokráciától távol tartottak engedélyezett nagy nekibuzdulása. Kimennek az utcára: követséget támadnak meg, kifosztják a szomszéd kopt szatócsboltját. (Zsidó már nincs.)

Amit tesznek, becsületgyilkosság. Épp ahogy a németországi török vendégmunkás megöli a normáit sértő lányát, hogy megvédje a család egyetlen vagyonát, a „becsületét”. Az arab világ kétségbeejtő nyomorúságát jelzi az „arab utca dühe”. És persze jelzi a provokátorok (filmkészítők, karikaturisták, Korán-égető papok) ostobaságát is.