Mint háziasszony a húst a pörköltbe, úgy szeleteli fel magát az eurózóna, miközben mérvadó politikusok új uniók hosszú soráról ábrándoznak – elenyésző társadalmi támogatás mellett. Ezt az aggasztó helyzetet érzékelvén Mario Monti olasz miniszterelnök rendkívüli csúcstalálkozó összehívását szorgalmazza az Európa-ellenes populizmus megfékezésére, s a felaprózódás megakadályozására. Közben azt látjuk, hogy az eurózóna pénzügyi rendszere hullik szét, a bankok ódzkodnak a határon átnyúló hitelezéstől, hiszen az eurózóna a hivatalos fogadkozások ellenére is felbomolhat.

Négy év alatt a valutaövezet vezetői lassan eljutottak annak felismeréséig, hogy a monetáris unió építményének szerkezeti hibáit ki kell javítaniuk. Meg kell szakítaniuk azt az ördögi kört, hogy az államokat finanszírozó bankok az államok túlzott adóssága és emiatti leminősítése nyomán maguk is egyre mélyebb válságba sodródnak, és ezzel növelik a megmentésükre siető államok adósságát. S kiderült, hogy a kiigazítási programok túlzott szigora aligha hozza meg a várt eredményt, sőt a valutaövezet perifériáján mélyülő gazdasági visszaesésre adott megszorító válaszokat a társadalmak egyre nehezebben viselik, s emiatt tovább dagad a válság.

A francia Francois Hollande és az olasz Mario Monti feltűnése és a németekre gyakorolt nyomása kellett ahhoz, hogy az eurózóna pénzügyi alapja közvetlenül adhasson támogatást a bankok helyzetének rendezésére, ha létrejön az új egységes bankfelügyeleti rendszer. Azaz, ha lerakják a bankunió alapjait, amelyekre támaszkodva az EKB – az államok jegybanki finanszírozását elutasító német Bundesbank elszigetelt tiltakozása és a német polgárok terebélyesedő ellenszenve mellett – beavatkozhatna az állampapírok másodpiacán a hozamok mérséklésére, ha az érintett tagállamok ezt kérvényezik, s elfogadják a tisztázásra váró feltételeket. Madrid és Róma persze még habozik.

Az EKB múlt heti döntését lelkesen fogadó piacok kedden már borús hangulatban azt latolgatták, vajon a német alkotmánybíróság miként dönt szerdán a fiskális szigort rögzítő új szerződés és a pénzügyi stabilitási alap sorsáról, megnehezíti-e a válságkezelést, további feltételeket támaszt-e, a német polgárok örömére és a választásra készülő és ezért némi átmeneti nyugalmat remélő Angela Merkel bánatára.

A Comói-tó partján rendezett minapi európai fórumon is a megoldás nehézségeiről folyt a vita, nem a válság jellegéről. Az EKB megint időt nyert az eurózónának, hogy az éles vitákból kialakulhasson a bankunió, majd a költségvetési és a demokratikusabb döntéshozatalt magában foglaló politikai unió. Minden részletet illetően élesen ütköznek azonban az érdekek és a gazdasági filozófiák, de a megnyert idő hamar elfogyhat, s hiteles menüsor híján marad egy nagyon drága zónapörkölt alternatívának.