A kormánypárt elöljárói meglehetősen unortodox módon igyekeznek bizonyítani bátorságukat. Ez már csak azért is meghökkentő, mert a választások óta inkább rettegni láttuk őket. Mással ugyanis nehezen magyarázható az ellenzék jogainak szűkítése, a választási rendszer narancssárgára festése, a médiatörvény hatálybaléptetése, valamint az egykor volt független intézmények kvázi privatizálása. Csupán az igyekszik befalazni a kapuját, mielőtt pályára lép, aki fél a tiszta versenytől.

Ezért is váratlan a múlt heti változás. Persze A baltás gyilkos esete az Orbán-kormánnyal című diplomáciai káoszt és erkölcsi megsemmisülést elemző esettanulmányban csak lábjegyzet lehet, de a Magyar Külügyi Intézet mégiscsak arra ösztökélte az illetékeseket: merjenek buták lenni.

Az úgynevezett elmúlt húsz évben sokat látott magyar társadalom számára is nóvum lehetett a kezdeményezés. Legalábbis eddig aligha feltételeztük, hogy koncepció és stratégia is felfedezhető a különféle bornírt kommunikációs mutatványok mögött. Pedig a vonatkozó javaslat azt jelzi, olykor szépen átgondolt terv húzódik meg a látszólagos balgaság mögött.

És az ilyesmi végrehajtásához tényleg bátorság kell. Most nem az olyan szélsőséges esetekre fókuszálunk, mint Szijjártó Péteré. (Jellemző, hogy ő indokolta a sajtónak a fejszekirály Bakuba pozicionálását is. Magyarország részvénytársasági formában működtetett vándorcirkusszá alakítását is sikerként értékelné, s örömmel jelentené be az érdeklődő közönségnek.)

Ellenben olykor már a miniszterelnök is úgy lép fel, mintha a tárgyalt tanácsot igyekezne megfogadni. Hol azt mondja, Magyarország nem tulajdonít különösebb jelentőséget az örmény társát álmában lekaszaboló férfi ügye miatt kialakult nemzetközi botránynak, hol IMF-levélből tart fantáziadús felolvasóestet frakciójának, hol pedig itt a piros, hol a piros játékosok tempójában közlekedve nyilatkozik arról, lesz-e megállapodás a valutaalappal vagy sem, s ha végül kiköt az igen válasznál, akkor – mint tegnap a parlamentben – közli: Európa miatt kell egyezkednie. Követhetetlen, mint a Matolcsy-tárca soros sikerközleménye.

Mivel az illetékesek alighanem tisztában vannak azzal, hogy kijelentéseik kapcsolata a valósággal legalábbis hűvös viszonyt ápol, így lehet, hogy tényleg mernek. Pedig az csöppet szomorú lenne, ha az ország irányítóinak a Magyar Külügyi Intézet intelmének szem előtt tartása lenne a missziója. E bátorságpróba teljesítése ugyanis nem tetszik olyan ambiciózus célnak, amelynek eléréséért a fiatalok inkább röghöz kötik magukat, de külföldre nem mennek, az anyák teleszülik a Kárpát-medencét, Ángyán József nem beszél többé oligarchákról, a GDP pedig – a többi közt Matolcsy György iránt érzett szimpátiája okán – dinamikus növekedésbe kezd.

Bár talán még ezt sem zárhatjuk ki, mert a tündérmesékben nincs lehetetlen. Aki nem hiszi, az kérdezze meg erről Ramil Safarov őrnagyot: neki van egy jó sztorija.