Tizenegyes! Büntető?
Nem minősítem a lista közzétételének körülményeit, nem végzek „eredetvizsgálatot”, és nem reagálok közleményekre, magyarázatokra, üzenetekre. Én a csütörtöki napilapban (MN) közzétett, tizenegy pontba szedett feltételrendszer egyes elemeihez kívánok megjegyzéseket fűzni, függetlenül attól, hogy ki írta és ki követeli:
1. Nyugdíjak csökkentése: szerintem ez a programpont már bátran vállalható, hiszen a nyugdíjrendszer megkezdett átalakítása során a nyugdíjszerű ellátások körének szűkítésével és a korhatár előtti ellátások bevezetésével napjainkra jelentős mértékben csökkent a teljes értékű öregségi nyugdíjban részesülők köre és a kifizetett ellátások összege. Ha ez lenne az IMF követelése, akkor ezt részben már teljesítettük.
2. Nyugdíjkorhatár emelése: a korhatáremelés már megtörtént, és az érintett korcsoportok esetében folyamatosan zajlik. Továbbmegyek: az sincs kizárva, hogy távlati elképzelésként minden kockázat nélkül megfogalmazható a 67 éves általános nyugdíjkorhatárra való ráállás követelménye, mondjuk a 2025–2030. évtől. Megtehető, mivel az ügy távlatossága miatt közvetlen politikai kockázatot nem jelent, a válságban lévő magyar gazdaságra pillanatnyi hatása pedig nincs.
3. Családi pótlék csökkentése: ez a tétel a közölt formában nehezen „eladható” a magyar közvéleménynek, de úgy könnyebben fogyaszthatóvá tehető, ha a méltányossági és rászorultsági szabályok változtatásával (szigorításával) csökkentik a családi pótlékban részesülő családok/gyermekek számát. Ez nem irreális programpont, bár a kormány népszerűségének nem tesz jót.
4. Személyi jövedelemadó emelése: az egykulcsos szisztéma megtartása mellett (is) könnyen megvalósítható; a jelenleg hatályos 16 százalékos kulcs – hivatkozva a költségvetés érdekeire és stabilitásának szükségességére – „egy mozdulattal” 18 vagy még ennél magasabb értékre is emelhető. Emlékeznek az általános forgalmi adó kulcsának 25 százalékról 27 százalékra történő emelésére?! Nem sokat dilemmáztak a meglépésén, holott a társadalom minden egyes tagját érintette, nem csak a személyi jövedelemadót fizetőket.
5. Privatizáció: ez az egyik olyan pont, amely csak találgatásokra adhat okot. Nem tudjuk, hogy milyen területen működő vállalati szegmensre vonatkozhat, nem ismertek a mértékek, a tulajdonszerzési határok, és nem ismerjük a lehetséges privatizátori kört. Kizárólag hazai vállalkozások szerezhetnek kisebbségi (vagy többségi) tulajdonrészt, esetleg multinacionális cégek is beszállhatnak az üzletbe, vagy talán „népi részvények” kibocsátására gondolhatnak?
6. Utazási kedvezmények csökkentése: ez a tétel összecseng azzal a kormányzati szándékkal, amely szerint az állami pénzből (adóforintjainkból is) finanszírozott közösségi közlekedésben a még ma is meglévő támogatási rendszert át kell szabni, indokolt egyszerűsíteni, és nem utolsósorban csökkenteni kell a kedvezményezettek körét. Ez nem újdonság, hiszen az átalakítás napjainkban is zajlik. Tehát ha a követelmény igaz, akkor az intézkedés a kedvezményezettek körének szűkítésére és a kedvezmények további csökkentésére vonatkozhat. Semmi meglepő, ráadásul ésszerű!
7. Bürökrácia leépítése: erre lakossági és vállalkozói megközelítésből is csak azt mondhatom: hajrá, csak gyorsan, hogy mihamarabb érzékeljük!
8. Általános, értékalapú ingatlanadó: ne tegyünk úgy, mintha sohasem hallottunk volna róla. Az adónem érvényesítését néhány évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság döntése tette lehetetlenné. Esetleges bevezetésével tovább csökkenhetnének a munkához tapadó terhek, és ellentételeként ismét szóba kerülhetne a vállalkozók által nagyon nem kedvelt iparűzési adó kivezetése. Szóval nem teljesíthetetlen a feltétel, ha az adónemet megfelelő adatbázis birtokában, a társadalom igazságérzetére figyelemmel, szakszerűen és körültekintően vezetik be.
9. Önkormányzatok kiadásainak csökkentése: nem találunk ma Magyarországon olyan személyt (vállalkozót, munkavállalót, diákot, nyugdíjast), aki ne azt mondaná, hogy olcsó és korszerű önkormányzatokra vágyik. Tehát a gondolat könnyen népszerűsíthető. Az más kérdés, hogy megvan-e az a tapasztalat, tudás és jó szándék, amely biztosítja az ésszerű átalakítás humánus végrehajtását, s amely folyamat végén kimondható: gyors, ügyfélbarát és racionális az önkormányzati gyakorlat Magyarországon.
10. Bankadó eltörlése: Bárhonnan ered is az adónem eltörlésének igénye, azt kell mondanom: ennek pillanatnyilag nem látom a realitását. Olyan mély és határozott a kormányzati elkötelezettség e speciális adónem életben tartása iránt, hogy a jelenlegi parlamenti ciklusban szinte kizártnak tartom teljes és végleges eltörlését. Az érintettség körén, az adó mértékén, a számbavételi és elvonási technikákon lehet hosszan vitatkozni (esetleg változtatni), de én az adónem további néhány évig tartó jelenlétére számítok.
11. Pénzjuttatás a bankszférának: ez is egy olyan pont (a másik az 5.), amelyhez nem tudok nyúlfarknyi értékelést sem fűzni. Nem tudok, mert fogalmam sincs, hogy mire gondol a félmondat szerzője. A 10. pont tükrében (bankadó eltörlése) még pikánsabb a felvetés: egy mozdulattal eltörlik a bankok adóját, és ezzel párhuzamosan meg pénzt pumpálnak a pénzügyi szektorba? Ez így elég meseszerű.
Összegezve: Rövid jegyzetemet egy napilap, a Magyar Nemzet első oldalán található felsorolás alapján írtam. Az egyes pontokhoz külön-külön többoldalas elemzést is lehetne fűzni, de a megismerhető címszavakból alapos értékelés nem kerekíthető ki. Így tetszik, nem tetszik, belekényszerültem a villámreagálás általam nem nagyon kedvelt műfajába. Azért tettem, mert szinte biztosra veszem: az előzőkben felsorolt 11 pont többsége – függetlenül attól, hogy ki ajánlja, és ki veti papírra – az elkövetkező napok-hetek parlamenti és kormányzati tárgyalásainak alapját fogja képezni. Jó, ha tudja a magyar társadalom minden felelősen gondolkodó tagja: a megismert címszavak konkrét, mindennapi életünket és életünk minőségét érintő intézkedéseket, változtatásokat jelenthetnek. Érdemes tehát minden most megismert pontot és a későbbiekben elénk kerülő javaslatokat alaposan górcső alá venni, mivel ezek „darabonként” (pontonként) százmilliárdokat érnek.
A szerző a VOSZ főtitkára
