Akinek csak valami köze van a kormányban a tárgyalásokhoz, nem győzi hangsúlyozni a kabinet eltökéltségét a megállapodás megkötése iránt. „Nem úszható meg az IMF-hitel” – mondta a főtárgyaló a közgazdászképzés első számú egyetemének tegnapi tanévnyitóján, lényegében kollégái előtt, hisz Varga Mihály is közgazdaságtant tanult egykoron.

A kormánynak a számokhoz, gazdasági összefüggésekhez való viszonyáról sokat elárul, ahogy a közgazdászképzéssel, általában az e területről érkező szakemberekkel bánik. A valutaalappal való megállapodás szükségességét régóta szorgalmazók a „tudjukkik” itthoni helytartói, a nemzet árulói. Így volt idáig. A tegnapi nyilatkozatok azonban arról árulkodnak, hogy Orbánék alkalmazkodási képessége javult valamelyest, szinte ellágyult az ember, olyannyira megértően beszéltek az IMF-ről, a szerződés fontosságáról.

Orbántól ilyet soha nem hallottam, mert korábban ki nem mondta volna, hogy nálunk pattog a labda. Arról van szó, hogy a hitelnyújtók ajánlásaira választ kell adnia a kormánynak. Ez a viszony eddig alá- és fölérendeltségről szólt, ha a miniszterelnök interpretálta a kapcsolat minőségét. És nem mi voltunk alul. Most meg „nálunk pattog a labda” – vagyis mi vagyunk lépéskényszerben. Ezt ismeri be külföld és belföld előtt ezzel a mondatával a miniszterelnök.

Valami megváltozott. De sokszor leírtuk ezt már, és de sokszor szembesültünk azzal, hogy tévedtünk. A reményt azonban nem adjuk fel: valami igenis változni látszik. Lehet, hogy a kaukázusi pofon az oka, talán még szédeleg a kormányfő, azért mutatja békülékenyebb orcáját. Az majd csak a következő hetekben derül ki, hogy innen „visszatalál-e” a számára ismerős ringsarokba, hogy elkezdje újra ekézni a valutaalapot. Vagy a bakui kudarc, a B terv kútba dőlése után belátja, hogy az IMF-en, illetve az Európai Unión kívül jelenleg más út nincs.

Ahogy a lapunknak adott reakciókból kiderült, azok az utak sem léteznek, amelyek Pozsonyon, Zágrábon keresztül juttatnának több esélyt a magyar vállalkozásoknak. Pedig erről szól a Wekerle Terv. Nyilvánvaló, hogy a határon túli kormányok ebben nem lesznek partnerek. Miért áldoznák fel saját nemzeti érdekeiket Budapest javára? Ennek eldöntése is olyan triviális, mint annak megítélése, hogy az azeri baltás gyilkost odahaza hősként fogadják majd.

A szaktárca válasza erre az, hogy ilyen programot a környező országok is alkothatnának, sőt egyenesen „bátorítja” őket az NGM, hogy dolgozzák ki a térségi szintű gazdaságfejlesztési stratégiáikat. Képzeljük el, ahogy a régió országainak küldöttei illedelmes köszöntések után kulturált, mértéktartó módon egyeztetnek arról, ki hogy tudja a maga vállalkozásait versenyelőnyhöz juttatni a Kárpát-medencében. Meddig tartana a tárgyalás? Öt percig?