A Várban Buda visszafoglalásának évfordulóján idén is megrendezték a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét. Tizedszer rendezték meg, de nekem csak most tűnt föl. Igazán szívesen ünneplem a magyar nyelvet is, a magyar könyvet is, de mi közük ezeknek Buda 1686-os ostromához? 

Soknemzetiségű csapat vett részt Buda ostromában, fölégetésében, lakosságának lemészárlásában és a szabad rablásban; a visszafoglalt városba németek költöztek, ott a magyar szó csak úgy nyolc emberöltővel később vált uralkodóvá. A fölszabadítás következtében Magyarország meghódított terület lett, a rendeknek le kellett mondaniuk a szabad királyválasztás jogáról, az ellenállási jogról, és el kellett ismerniük a Habsburgok örökös királyságát. Az ostromlók kb. ötödét adó magyar kontingenst túlnyomórészt Petneházy Dávid huszárcsapata adta, mely három évvel azelőtt még a szultán szolgálatában öldökölt Felső-Magyarországon, s csak a törökök bécsi kudarca után állt át Lipót császárhoz. Kurucok voltak, labancok lettek, de így is hősök, úgy is hősök...

„A törökök ellen XI. Ince pápa által létrehívott Szent Liga alapja a keresztény hit, a hősiesség és a szolidaritás volt. Ezek olyan eszmék, melyek ma is Európa alapját kell képezzék.... Akik 1686-ban e falak alatt harcoltak... a mindenség polgárai voltak, szerették hitüket, családjukat, hazájukat és mindezt még idegen földön is védték.” Ezt mondja Budavár jobboldali polgármestere. Na de akkor kicsoda Zrínyi Ilona, aki ugyanekkor, ugyanezzel a Szent Ligával szemben védi Munkácsot, s példát mutat Ferenc fiának, aki pár év múlva a Szent Liga főereje ellen fordul a lehető legkatolikusabb XIV. Lajossal együtt, és aki később a törökök feltámadásába vetette utolsó, dőre reményét.

Az idézett polgármester politikai fegyvertársa a Magyar Hírlapban az idegen érdekek kiszolgálójának állítja be Komoróczy Gézát, aki szerint a szent ligás Habsburgok elleni harc nem szolgálta az ország érdekeit. Azt mondja: „Ausztriában mindig is így vélekedtek Rákócziról... Ha egyszer megírják az Európai Unió által jóváhagyott közös európai történelmet, akkor minden bizonnyal szégyenpadra kerülünk forradalmaink és szabadságharcaink miatt.” Hogy fér össze, ami sehogy?

A XIX. század nemzetépítő romantikájától örökölt klisénk szerint a Habsburgok is, a törökök is a magyarság ellenségei, s mindenki hős, aki ellenük harcolt. Csakhogy: ha minden hősünk hős, akkor valamennyien kollaboráns árulók is egyben. Tudniillik senki sem harcolt az egyik ellenségünk ellen úgy, hogy ne lett volna szövetségben a másikkal, és ne számított volna annak támogatására. Azért nem tette ezt senki, mert nem volt lehetséges. A szövetségest és az ellenséget persze meg lehetett cserélni, és ezt nagyon sokan meg is tették, Dobó Istvántól Bocskain és a hajdúcsapatokon át Thököly kurucaiig.

Az egyértelműsítő és heroizáló sémák arra jók, hogy a történelem ne lehessen az élet tanítómestere. Ezek a sémák nemcsak az idő munkáját takarják el, mindazt, ami egykoron egészen másképp ítéltetett meg, hanem azokat a kegyetlen dilemmákat is, melyektől keveseket óv meg a sors. „Két pogány közt” a legritkább esetben lehet megúszni a pogányválasztást, ami minden lelkiismeretes ember esetében lelkiismereti válsággal jár. Önkínzással. Áldja a sorsát, aki ezt eddig megúszta. S nézze részvéttel és szorongással elődeinkét.

Benczúr Gyula: Budavár visszavétele